XXII. (Szükségben jó tanács.)

Kamilla el nem bírta volna fájdalmát, ha oly hőn szeretett férj nem állna oldalánál, kinek szeméből vigaszt, s nemes lelkéből erőt meríthete. Voltak pillanatai, midőn idegeit lázas rohamok, s szivét görcsös fájdalom támadá meg, oly mértékben, hogy eszméletét lehete félteni: ilyenkor Kázmérra borult, forró könyeket ontott, és bánata enyhült.

Ily körülmények közt lehetlen volt Kázmérnak elhagyni nejét addig, míg a kiszenvedett atyát örök nyugalomhelyre nem kisérik, mi másnap egyszerü szertartással, de annál drágább könnyek közt meg is történt.

Most Kázmérnak ügye után kelle látni; rövid időre bucsut vőn nejétől, s felkeresé azon pénzügyleti házat, hova váltója szólt.

A ház előtte való nap beállítá fizetéseit.

Kázmér csaknem eszméletét veszítve futkosott könyvvivőhöz, ügyvédhez, pénztárnokhoz, mindenütt egyhangu válaszul nyeré:

– Pénze nincs veszélyezve, s csak idő kérdése hogy mikor kapja meg. Siessen követelését bejelenteni a csődnél. -200-

Jobban el volt készülve arra, hogy a villám lesujtja, mint e csapásra. E papírban feküdt minden értéke, azontul a föld hátán sehonnan sem volt várni valója, készpénze pedig alig állt több mint egy napoleonból, ellenben már sürgető adósság terhelé.

– Mit csináljak? És szegény nőm?… Ah ez rettenetes – tünődék magában – itt oly helyzetbe jutottam, melyből kigázolni eszemet és erőmet felülmulja. Szédítő mélység felett állok, s a föld szakadozik alattam, ha lezuhanok, magammal sodrok egy angyalt. Istenem! hisz én dolgozni akarok, de hol kezdjem, és mivé legyek addig, míg alkalmam lesz hozzá? Nem irtózom én a szegénységtől, de addig, míg szegényes kereset mutatkozik, miből tartom nőmet?… Mivel érdemeltem e csapást?! Nyugalommal tűrném a szerencsétlenséget, ha magamat ért volna, de éri őt is, kinek megtört erejét utolsóig ki fogja meríteni.

Feje zugott, lábai inogtak, s melle szorult; vére forrt ereiben, s hol agyvelejének nyomult, hogy feje lángolt tőle, másik pillanatban jéghideg lőn, s minden csepp vérét szívéhez érzé tódulni.

Bámulatos, hogy nehány órai küzdés mennyire képes valakinek kinézését elváltoztatni. Midőn Kázmér haza ért, Kamilla rémülettel kérdé:

– Az egekért: mi történt? Alig lehet rád ismerni.

– Ah Kamillám! egyik szerencsétlenség a másikat éri.

– Kázmérom! csak nem akarnak tőlem elszakasztani? -201- – mond Kamilla, s mindkét kezét férje vállára téve, keblére simult.

– Nem, azt nem, drága nőm – viszonzá Kázmér, ajkaival Kamilla homlokát érintvén.

– Más szerencsétlenségtől nem félek.

– Tudod-e Kamillám, koldusok vagyunk.

– Mi, kik annyit tanultunk, és dolgozni akarunk?

– A ház, hova pénzeink utalványozvák, megbukott.

– Szükséges, hogy holnap kereset után lássunk. Te valami irodában nézesz alkalmazást, s én meg fogok most győződni, ha hizelgés volt-e, mit ének és zeneképességemről beszéltetek, vagy csakugyan érek valamit? Ha nem sikerül, még akkor sem fogok kétségbeesni, s terhedre nem leszek, mert hogy a tűt elég ügyesen forgatom, arról már bizonyos vagyok. Pénzkérdés ne busítson minket soha.

Mit tudta ő, minő hatalom ez? De nemsokára ismerni kezdé.

Bekopogtatott Villám háziasszonya, s előállt követelésével.

Kázmér elmondá esetét, s türelemre kérte.

A vendégszerető asszony oly tekintetet lövelt Kázmérra, hogy ezt a hideg borzongatá tőle.

– Jól van – mondá baljóslatú szemekkel – majd meglátom, mit tehetek – s miután Kamillát át meg átnézte, azon erős hittel távozott, hogy ez idegen kalandorok, ha megakarják is csalni, pénze bizonyosan nem veszett el.

– Láttad – mond Kamilla – minő szemeket -202- mereszte rám? Az hittem, elnyel tekintetével, önkénytelen is boszorkánymesék jutottak eszembe.

– Visszataszító alak, annyi bizonyos, egyébiránt a legjobb teremtés lehet.

– Szeretném, hogy az legyen.

– Mit érdekel?

– Nem tudom miért, de félszt önt belém.

– Mert ideges vagy velem együtt, de csoda-e? Hisz néhány nap alatt annyi ért, mi egy életre is elég volna; hazát cseréltünk, elvesztők jó atyádat, kevés vagyonunk egy hosszadalmas csőd eljárásának van kitéve, s végre itt állunk, a nagyvilág közepette magunkra hagyva, rokon, barát és pénz nélkül. Kamillám! mi nagy küzdelmek küszöbén vagyunk, lelkünk iszonyu viharoknak lesz kitéve; a mi most ránk vár, sok erőt, szilárdságot és türelmet igényel.

– Nem fogunk elcsüggedni.

– Akkor sem, ha fáradságtól kimerült tagjaidat pihenés helyett új munkára kell kényszerítned, ha étkezés helyett futkosnod kell, hogy elvállalt kötelezettségednek eleget tégy; ha hideget, meleget és éhséget kell tűrnöd?

– Sőt ellenkezőleg, akkor is boldog leszek, ha bírlak, ha szemeidből meríthetem mindezekhez a biztatást.

– Kamillám, drága angyalom! Miért avatkozott a balsors ügyeimbe? Hisz én szerencséssé akartalak tenni egész szívemből, egész lelkemből, és félek, reszketek, hogy ifju életed meg lesz mérgezve, és általam, ki neked a menyországot akartam e földre hozni. -203-

Sok, nagyon sok esetben a szerencsétlenség jobban meghatja a legerősb férfit, mint a gyenge nőt; válságos órákban a nők több lélekéberséget, több elhatározást mutatnak, mint a férfiak. Bátor férfi szembe száll ágyukkal, golyókkal és tízszeres ellennel, de a sors csapásai elől meghátrál, holott a nő, kit egy árnyék kétségbeejt, egy gyüszűnyi vér láttára elájul, s egy dörgő hangra összerezzen, a sorssal csodásan megküzd.

Ez a lovagjellem, körének egykor csodált hőse, Kázmér össze volt zuzva, s mint vihar által tövéből kicsavart cserfa hevert, míg mellette gyönge liliomként magasra emelkedett a szende szép Kamilla, ki biztató szavaival életet lehelt az elhaló lélekbe. Szegény teremtés, testi és lelki kínokon ment át; fáradalmas utazás után lelkét lepte meg a lesujtó állapot, melyben atyját lelé. E pillanattól kezdve test és lélek folytonos küzdelemben volt, mert míg lelkileg égető kinokat szenvedett, virasztott és ápolá drága betegét, kit, midőn elveszte, szíve és lelke megtörtnek látszék, most férjének kétségbeesése járul hozzá. Ki csodálkoznék, ha mind ez letörné a gyönge virágszálat?… És ime, felemelkedik, teste ruganyosságot nyer, s lelke oly fenségben ragyog, mintha boldogság övedzené körül. Lám, miért történik az, hogy gyönge nő erős férfinak nyujtson vigaszt… Igen, igen! – nagy viharban a fa törzse eltörik, a virágszár csak meghajol.

Kamilla kifogyhatlan volt szeretetreméltó bájos beszédével, annyira, hogy Kázmér helyzetének -204- nyomasztó oldalát lassanként feledni kezdé, s vigasztaló angyala által szelleme egy költőibb világban édelgett.

Ezalatt a szives háziasszony nyakra-főre sietett igéretét beváltani, s ugyancsak utánna nézett, hogy mit tehetne? Végre tőn is olyat, mitől szegény Kamilla szíve majd megrepedt.

Mintha derült tiszta égből sujtana le a villám, oly váratlan érte Kázmér és Kamillát a jólelkü háziasszony intézkedése. Ők már kilátásokról, szerencséről álmodoztak, mikor a törvényszolga, elfogatási parancsot mutatva, üdvözlé Kázmért, s az adósok börtönébe kisérte.

Erre egy pillanatig sem gondoltak.

Ez érte Kamillát legrettenetesebben.

Látta, hogy férjét elkisérik, de nem tudott mozdulni, sőt szólni sem, az egész világ keringett vele; nem emlékezett, szólt-e hozzá Kázmér, megölelte, vagy elbucsuzott-e? Ő csak látott, de se nem eszmélt, se nem hallott. Mikor a távozók után az ajtó becsapodék, mint menydörgés járta át szivét a hang,… aztán minden elsötétült előtte.

Sokáig tartott a siri csend, mit sem panasz, sem zokogás, sem vigasztalás nem zavart; olyan volt e szoba, mintha halottat rejtene, kinek e világon senkie sincs. Végre feleszmélt, s mintha lázrohamos képzeletek után térne magához, oly csodálkozva tekinte körül; egy homályos álom lebegett előtte, még most is úgy nyomja keblét, szive oly nehéz tőle… Mint ki tájékozni akarja magát, figyelmesen tekinte körül, aztán szemei -205- valakit keresni látszottak,… e pillanatban lépett be a háziasszony.

Kamilla szivszaggatón kiáltá:

– Való igaz volt, és nem álom – ezzel felugrott, s azon helyre ment, honnan férjét elvezeték, itt leborult, megcsókolá a földet és keservesen zokogott.

Ez a tisztességes jámbor franczia nő e jelenetnél úgy viselte magát, hogy akármelyik vasasnémet megirigyelné hősiességét. Ott állt összefont karokkal, mint sír felett a kőszobor; arczának egy izma sem rándult meg, a részvét vagy szánalomnak még csak árnyéka sem mutatkozott vonásain. Nagyobb nyugalommal egy bakó sem nézte áldozatát.

Kamilla sokáig sirt, s a háziasszony hallgatagon sokáig várt.

Midőn Kamilla fel akart emelkedni, összeborzadt, mintha kígyóra lépett volna, mert tekintete azon nőre esett, kinek szemei alatt vérét fagyni érzé, kit vampyrnak tartott. Félfekvő helyzetben maradt, egyik kezével a földhöz támaszkodék, a másikkal homlokát simítá végig, s reszkető hangon kérdé:

– Mit akar ön?

– Jó tanácsot adni.

– Ön, ki legnyomorultabbá tőn, ki elszakíttatá tőlem egész világomat, ki szétrombolá szép menyországomat, s égető pokollá tevé életemet, ön akar jó tanácsot adni? Megátkozom, tanácsával együtt. -206-

– Gyermek – mond hideg vállvonítással a háziasszony – tapasztalatlan gyermek férjével együtt, kiken én segítni akarok. Mi lett volna önökből, ha rendes uton pénzökre várnak? Mert míg azt illetékesen megkapnák, igen sok idő kell, mit csinálnának addig? Azt hiszi, férje beszéddel, igéretekkel vagy fenyegetődzéssel keresztül vitt volna valamit? Soha! Ismerem a pénzvilágot és bankársziveket. Mélyen kelle önt sujtani, hogy maga iránt részvétet kelthessen.

Kamilla figyelni kezdett, lassanként felegyenesedve mondá:

– Szóljon világosabban.

– Egy fiatal szép hölgy, ki hazájától messze, atyját veszíti el, s csaknem azon időben férjétől is megfosztják…

– Rettenetes! oh ez rettenetes!

– Igy fognak felkiáltani mások is.

– Mit segít az rajtam? Én még is oly kimondhatlan szerencsétlen vagyok.

– Csak ez volt a mód, hogy önökön segítve legyen. Most, miután a pohár csordultig megtelt, hamarébb akad kéz, mely azt ajkaitól elvonja. Önt sokkal több érte, semhogy adósa üres kézzel elbocsátaná, menjen bátran bankárjukhoz, panaszoljon el neki mindent, kétségbeesése megindítandja őt.

– Igen, azt teendem még ma.

– Ma már késő is, de meg erőtlen is, hanem holnap…

– Jó, tehát holnap. -207-

– Nos hát, rossz tanácsot adtam?

– Asszonyom! Ön oly sebet ejte szivemen, hogy nem tudnám önnek többé megköszönni még azt sem, ha menyországot adna is.

A háziasszony félvállát megrángatá, s ezt látszék gondolni:

– Bánom is én, csak követelésemhez jussak.

-208-