V.

Szép őszi nap volt, a trieszti kikötőnél hemzsegett a kereskedői világ. Az ‚Imperatricet‘ hajó épen utra készült, Ákos a hajóra lépett, a kapitányt keresendő. Az első tengerészt megszólítá a hajón, az a hangra feltekintett, és szó nélkül rohantak egymás kebelére. A tengerész Jenő volt.

Ákos elmondá mi történt, hogy Üszöky kosarat kapott, hogy müve zajt csinált, hogy imádottját hol látta könyezni, – és kérte, rimánkodott, hogy Jenő térjen vissza.

Jenő tagadólag rázta fejét.

– Imádottad? – mond Ákos.

– Megesküvém őt többé nem látni – viszonzá Jenő.

Művészeted? Bevégzém azon képpel; – igen, az volt az utolsó. Lásd kezeim hogy megdurvultak a kötélforgatásban rövid idő alatt.

– És hazád, édes hazád?

– Hazám, édes hazám! – itt szeméből könyet törle ki. – Hazám e hajó, mert szeretem, mint szeretém hazámat; de ez hűbb, mint amaz, ennek nincsenek korcs fiai. Polgártársaim egytől egyig mind bátor vitézek, jó s rosz sorsban egyaránt osztályosak; itt nincs önzés, rangvágy, nincs áruló; ha e hazánkat vész fenyegeti: kivétel nélkül éltünket áldozzuk szabaditásáért. Igen, igen! mi jó polgárok, hű hazafiak vagyunk. Illyen hazát álmodtam én valaha. És végre mit csinálnék fájdalmamban az egyhangu szárazon? Itt a legkétségbeesettebb életnek is érdeke van, midőn az élet egy pillanaton függ; küzdeni nem gyáva pimaszokkal, hanem küzdeni az elemekkel. Nem tudjátok ti mi az, midőn a lét és nem-lét közt csak egy biczczenés van.

Menj, menj, és mond meg, kiknek a szárazon halálra sebzék lelköket, jőjjenek társamul szegődni, itt még megélhetnek.

Igen, barátom, éltem legérdekesebb pillanatát hiven festém, s az volt az utolsó kép; ha többé nem leszek árát jó czélra forditsátok.

Egy lövés.

– Válnunk kell – folytatá Jenő fájdalmasan – e lövés nekünk szólt.

Ákos a kapitánnyal nehány szót váltott, ki megigérte, hogy Jenő sorsáról időnként értesitendi.

Jenő és Ákos keserű könyek közt váltak el.

A hajó megindult, Jenő a partra kiáltott Ákoshoz „Laura!“ és arczát elfedé.

A két barát sokáig integetett egymásnak. Ákos azután felment a ‚Principe Metternich‘ fogadóba, s látcsővel kisérte a hajót, mig csak az est homályában el nem tünt.