VII. Visszapillantás

Miután megkisértém a lehetőségig rövid vázlatban kimutatni a forrást, honnan bizonyos fővárosi uracsok pénzeiket szerzik, a felhozott többi személyzet érdekében nem lesz felesleg a történtek után egy hónappal később körültekinteni.

Kelendyné ujra tükör előtt áll, fényt üz, piperézi magát, sohajt; e pillanatban nincs imádója; Jánost már rég feledé, s fonnyadt szivét az vonja fájdalmas görcsökbe, hogy azóta uj lovagra szert nem tehetett, pedig a napok mulnak s bizonyos korban egy nap is sok idő.

Róza pénzéből pipereboltot nyitott; a kis jogász most is hű imádója, hogy egyedül-e? azt aligha maga is merné álítani.

A külvárosi vendéglős, hol uraink vigan lakomáztak, busúl, a nyakára tolt váltót fele áron kinálgatja; de javaslom, még negyedáron se vegye meg senki. –

Vilhelmi, – kivéve azon egyetlen esetet, ha tömérdek adóság sujt ád, – oly könnyü állapotra jutott, hogy egy léggolyó is haza röpithette volna, de ő még is csak gyorskocsin mászott az alföldre.

Ronkolynak nincs többé adósága, ő ismét ur, új adóságokat csinál, lovagol, kivéve a *–kávéház előtt, mert a minap sok hölgy sétálván ott, ő szokása szerint lóháton arszlánkodván, midőn ajtaja megnyilt, zsidócsapat özönlött ki, s egyhangú felkiáltás volt: – nézzétek a nyomorultat, lovagol, uraskodik a mi pénzünkön! – Ő sarkantyút adott lovának és eltünt.

Kérem a türelmes olvasót, sziveskedjék még egy hosszú lélekzetet venni, s azonnal bevégzem életképemet, de Uhlrichnál kissé mulatnunk kell, hogy bizonyos tényt megfejthessek.

A drága uzsorás váltói között keresgél, rátalál Viola Jánoséra. – Meg van – morgá sajátszerü vigyorgással – ez lejárta, be kell hajtanom. Dávid kezembe kerültél, hahaha! – s kaczaja ördögi volt. A váltót szétbontá; de oh rettenetes! oh, megfoghatatlan!! szédülve rogyott vissza székébe s ha több vér csergedez vala ereiben, tagadhatlanul megütötte volna a guta, mert, – de csodálkozzanak hát önök is – az érdéklett váltóról a jótálló Dávid neve elenyészett. Sokan, valamint Uhlrich is – itt valami bűvöset képzelnek, ámde én megmondom, hogy az ügyes Dávid eltalálta téveszteni, s tollát nem kalamárisban, hanem bünös szájában nedvesíté meg, s a rögtön ráragadt porzó okozá a tévedést. Kell-e emlitenem, hogy a pénzszomjas ur kimerithetlen fájdalmára az összeg örökre veszve lőn.

És Viola János a halhatlan iparlovag? ő él és uralkodik, naponként a Dunasoron és a váczi-utczában teszi Földi Endrével, kenyeres pajtásával sétáját, s néha azon gondolkoznak, kit kellene ismét befonni.