I.

Jaj, Juczi, Juczi! Meg kell bolondulnom! – kiáltá Miska, hirtelen elbocsátva a piros-pozsgás szobaleányt, a ki félig ellenkezve, félig csalogatva engedte át magát a göndör hajú inas öleléseinek.

A csinos teremtés gúnyos szánalommal nézte, hogy futott föl-alá az izgatott, sápadt fiú a szobában. Miska délczeg gyerek volt, s pompásan illett neki az úri libéria. Szabályos, szelid vonásaival félig gyermeknek látszott; de szemeiben az a sajátságos tűz lobogott, a melyben a legnagyobb gyengeség szokott összeolvadni a legfőbb vakmerőséggel. A könnyelmű lány aligha értette e szemek kifejezését; különben nem mert volna oly macska-egér-játékot űzni a fiúval.

Miska ott állott az ablaknál és a jégvirágokat kapargatta, kinézett a novemberi vidékre. Juczi halkan odalopódzott mögéje és oldalba bökte.

– Ugyan ne bolondozzék kend, Miska! Értse meg az embert! Maga szeret engem – én is szeretem magát. Máskép csak nem hagynám magamat megcsókolni? Hanem maga hebehurgya fráter. Kitelnék kendtől, hogy elvenné az embert s azután krumplit kapálna. Én meg nem akarok krumplin -312- élni. Nekem semmim, kendnek semmije: úgy illünk össze, mint a kutya a macskával. Hiszen szerethetjük egymást, Miska, de hogy feleséged legyek, azt verd ki a fejedből. No, no, meg ne egyen a szemével! Hát nem mulathat az ember a nélkül, hogy férj és feleség lenne?

Ezzel egy kicsit megczibálta a legény orrát és szemtelenül nevetett a képébe.

Miska a fogát csikorgatta.

– Átkozott, gonosz teremtés! Szeretőnek kellenék, úgy-e, hogy azt tehess, a mit akarsz, hogy bolondot űzhess belőlem és hűséggel ne tartozzál? De feleségül elmennél olyanhoz, a kit nem szeretsz, pl. az ispánhoz, úgy-e? Persze, az ispán, az derék ember, összelopott vagy húszezer forintot, azzal már úr az ember – talán inast is tarthat! Bizony, a szegény ember csak világ csúfja, kivált mikor becsületes is. Az ispánhoz hozzá mennél, ha csaló is, meg vén, meg görbe hátú – mert gazdag és mert teins asszonynyá tehet! De nem hagylak ám. Inkább agyonütöm őt, meg – más valakit.

A szép Juczi itt olyant nézett, hogy a fiunak nyelvén fagyott a beszéd. Szúró, kemény tekintettel, dagadó melle alatt összekulcsolt karokkal lépett közelébb a huszárhoz és gonosz hangon mondá:

– Hallgass ide, te Miska – ideje, hogy végezzünk. Megyek-e, nem-e Botos teins úrhoz, eddig magam sem tudom. De annyit mondhatok: ha akarni fogom, hát meg is teszem. Érted? – Az ő tekintetes czime, meg a húszezer forintja épen -313- rám fér; tizennegyedik esztendőmtől fogva eleget ettem a más kenyerét, eleget nyeltem a más parancsolatját. Azért, ha meglesz, hát meglesz – s ha talán utamba akarnál vágni, hát átugrom rajtad, mint egy kis pocsolyán – ennyit sem fogok veled gondolni, ni! De azért azt, hogy nem vagyok hozzád jó szívvel, bolondúl mondod, fiam. Bizony elmennék hozzád, százszor szivesebben, mint az ispánhoz, csak –

– Csak húszezer forintom lenne, meg tekintetes úr volna a nevem, úgy-e? – vágott közbe Miska fogcsikorgatva.

– Úgy, úgy – mondá Juczi nevetve – persze, hogy húszezer forintos kérőnek még jobban kellenél. De tízezerrel is beérném, sőt ötezerrel is, ha elő tudnád keriteni. Ennyi pénzen lehet tisztességes telket kapni, a miből meg is lehetne élni holtig. Száz hold is elég nekem és a kedvedért parasztasszony is lennék; hanem a magam asszonya akarok lenni, nem szolgálni, hanem parancsolni, ha csak egy libaőrző gyereknek is. Hát látod, hogy szeretlek, te csacsi. Hát keress ötezer forintot! Nem sok. Nincs valami nénéd, komád, öreg apád? A gróf nem adhatná ajándékba?… Rázod a fejed! No hát, látod, édes Miskám, földhöz ragadt szegény lélek vagy, se rajtam, se magadon nem segithetsz. Szegény embernek pedig sokat el kell viselni ezen a rossz világon. Nekem sem öröm az ispánhoz menni, de eltűröm. Tűrd hát te is, mert muszáj. S még neked jobban eshetik, ha a vén ispánhoz megyek, mintha máshoz mennék. Szegény embernek -314- abból kell jóllakni, a mi keveset ott hagynak a tálon a gazdagok. Majd gondoskodom én arról, hogy nagyon is kevés ne legyen!

Miska káromkodott, esküdözött, sírt és fenyegetőzött – míg a csengetyű, mely urához szólította, véget nem vetett a jelenetnek.