II.

Salkházy Béla gróf, a kastély ura, négy hónapos házas ember volt, a ki a telet újév utánig itt töltötte Salkházán. A nászút befejeztével, melyről a grófné nem akart lemondani, itt töltötték most igazi mézesheteiket, mindkettőjük igazi gyönyörűségére. A gróf boldog volt, hogy kissé viharos ifjuságából az egészséges magány révébe juthatott; a grófné – e halvány és kissé félénk szépség, édent látott abban, hogy ura oly egészen övé és a mellett oly jókedvű lehetett. E biztonsági érzeten titkos féreg is rágódott ugyan: a ki nem mondott féltés. De ez érzés a múltra vonatkozván, csak bizonyos nyugtalan kiváncsiságban mutatkozott, melyen a gróf jóízűeket mosolygott. E perczben is nagy szégyenkezésére egy kis indiscretión érte az asszonyt. Miska, a mint a csengetyű szavára belépett, még hallotta, hogy veté a grófné ura szemére, hogy minden készpénzét a tárczájában hordja.

– Hatezer forintot hordozni magával – vadászaton – édesem, annak igazán nincs értelme!

– Ebben igaza van, kedves, – mondá a gróf nyájasan, – de abban már nincs igaza, hogy tárczámat -315- vizsgálgatja. Szerelmes leveleimet nem ott tartogatom.

– Csak nevessen, maga rossz, – mondá a grófné fülig pirulva: – de még sem okos dolog, annyi pénzzel járni. Nemcsak, hogy elveszhet, de mikor így magányosan cserkészel, a pénzért még valaki meg is támadhat. Kérlek, tedd az iróasztalba.

– Meglesz, – felelé Béla további vita nélkül, hogy a megszégyenült asszonykának megkönnyítse a visszavonulást. – De most hadd öltözzem a vadászatra. A reggel szép, a hó jó kemény, egy pár nyulat hadd lőjjek ebédre. Ma Miska is kap fegyvert. Az erdésznek a foga fáj – s ideje, hogy Miska is beletanuljon a vadászatba. Ha húsz évet kiszolgált, ő lehet itt erdész.

Miska katonásan szalutált, s a grófné nevetve jegyzé meg: – Húsz esztendő! No, ennyi idő alatt ugyancsak beletanúlhat!

Ezzel a szép asszony megcsókolta az urát és visszavonúlt.

Miska kezére járt gazdájának az átöltözésben, behozta a puskákat és a töltényeket s maga is öltözni ment. Midőn pár percz múlva visszajött, a grófot az ajtóban találta, a mint épen kabátja belső zsebébe dugta a tárczát. Miska elhalványodott.

– Méltósága elfeledte… – mondá kissé rekedten.

– Mit?

– A pénzt az asztalfiába tenni – a mint a méltóságos grófné kivánta.

– Eh mit – majd mikor hazajövünk. -316-

Ezzel fütyörészve lement a lépcsőn és a szánkára szállott, melyen kihajtott a hótakarta pusztára.