VI.

A gróf hangja és arczkifejezése olyan volt, hogy a legkínzóbb féltésnek és gyanakodásnak sem maradhatott kétsége, hogy minden szava igaz. A grófné reszketve csüngött ajkain. Csókjai és könyűi ezerszeres bocsánatot könyörögtek az igaztalan vádakért. Még a rablott pénzt sem sajnálta a hűtelen -325- cselédtől – sőt szivesen megduplázta volna örömében, hogy férje hű voltáról meggyőződött. De új boldogsága mögött új gyötrelem ólálkodott. Most már nem hűségét, hanem életét féltette urának.

Kinos figyelemmel és borzalommal kezdé szemét az inasra függeszteni. Miska sápadtan, de látható izgalom nélkül végezte rendes teendőit. Nyilván bizott a gróf szavában – különben már talált volna ürügyet, hogy tovább álljon. De hát fog-e bízni továbbra is? Hihette-e az orgyilkos, hogy vele szemben örökké szavatartó marad az áldozat? S ha kétkedni talál, mi más menekvése marad, mint megölni az egyetlent, a ki – hite szerint – be volt avatva: a grófot?

A grófnét éjjel-nappal emésztette e gondolat. Egy ideig reménykedett, hogy a gazember ott fogja hagyni a kastélyt; hogy vagy megszökik vagy okot szolgáltat az elbocsátásra. Hiába várta. Miska nyilván okosabbnak tartotta a maradást. Azt természetesen a grófné nem sejthette, hogy a fiúnak volt oka Juczi mellől nem tágítani.

A grófné nem bírta elviselni e rettentő helyzetet. Nem mert egy perczre sem elmaradni férje mellől, nem merte őt magára hagyni az inassal. E mellett megszállta az újabb félelem, hogy őrködése fel talál ötleni a huszárnak s néha már-már észre vélte venni a gaz szemében a felvillanó gyanút. Ez a gondolat őrülésig izgatta aggodalmait. Ha ez az ember félni kezd, akkor az ő ura élete egy selyemszálon függ. -326-

A grófné így végzetesen eljutott azon elhatározásra, melyre az ő helyzetében minden szerető asszonynak el kellett jutnia. A kötelességek versengésében a nő csak a legközelebb eső kötelességre tud gondolni. A grófné szemében a letett eskű semmiség volt, mikor megszegésével megmenthette ura életét. Béla inkább meghalna, semhogy becsületszavát megszegné; ő meg inkább megszegi eskűjét, semhogy férje oltalmazatlan és boszúlatlan maradjon.

Egy napon a grófné titkon behajtott a megye székvárosába. Midőn este visszaérkezett, egy másik kocsin, az ispánlak kapuja felől, báró Bükkösi szolgabiró jött néhány pandurral. A pandurok körűlállották Miska szobáját. A grófné csengetett s a huszár, a mint kijött, a pandurok kezei közt találta magát. Tajtékzó szájáról ömlött a káromlás. – Akaszszatok föl! – kiáltá, – de még az akasztófáról is azt fogom kiabálni: Én csak gyilkos vagyok, de Salkházy gróf gazember!

A zajra a gróf kirohant szobájából s mint egy tetten ért bűnös, reszketve nézte a jelenetet.

– Ne bántsa senki ezt a fiút! – kiáltá a szolgabiró felé. – Mivel vádoljátok? Jót állok róla, hogy nem bűnös.

– Csöndesedjél, Béla, – felelé Bükkösi báró, – itt nem használ az elnézés. Hatezer forintodat ellopta: itt volt a pénz az ágya szalmájában.

Vitték Miskát az egész cselédség láttára és réműletére. Még az udvarról is felhallatszott kiabálása: – Gazember! Salkházy gazember! -327-

A gróf szomorúan nézte reszkető nejét. Ott térdelt előtte a szegény asszony, könyörögve: – Bocsáss meg! Bocsáss meg! Életedet féltettem!

– Hű feleségem vagy, – mondá a gróf, – de félek, hogy szerencsétlenné tettél.