Azután a múlások jöttek,

Az Árvaság kezdett megöregedni

S kezdett szivemnek lenni fájó semmi.

S hogy kerestem az asszonyt, aki fájva

Viritson az üres szomoruságra

S az Árvaságra fájdalmat derítsen.

De egyszerre csak: nincsen Isten

És aki van, nem nekem-való Isten.

És mégis-mégis, öreg Árvaságom,

Lesz talán még valami, ami fájjon,

S büszkén fájjon, mint ifjui korodban

S könyörögve, de jobban

S nem gúnyjára az olcsó valakiknek.

S akik egy csöppet hittek

E nagy, szerelmes Árvaságnak,

Öreg Arvaságom, megáldnak.