Hol sűrülnek a jegenye-fák

S hol babonásak a vidékek,

Sok folyosójú, szép kriptákban

Reggelnek korán

Álmos, hideg, vén és árnyas az Élet.

Kövült arcokra süt be a Nap

S a puha szőnyeg: síró márvány

S előttük halk háló-termeknek

A lyány-had vacog,

Riszálni felejt, holtak között járván.

Dél múlik: hideg és hidegebb

Egyre az alkonyatig minden:

S lámpáskor minden összecsöndül

Valami meleg,

Ébresztő, fogó és fölséges rímben.

Lidérc üli meg a jegenyét

S benn, babonás házban kigyulnak

Termektől a cseléd-ajtókig

A Nap-riadott

Csókok, esték, vágyak, eskük és multak.

Mikor szikráznak a jegenyék

S jön az alkonyat sunyi csendben

És kigyul a nagy-nagy kripta-ház,

Olvad és kigyul

Legmindenfélébb, bolond szerelemben.

Az alkonynak ős órája üt,

Mikor már-már jönnek a lázak,

Jegenye lesz a ciprusokból

S hős jegenyék

Körülálljuk s befödjük ezt a házat.