…A föld rakva vérnek itéletivel és a város rakva álnoksággal… Békességet keresnek, de nem lészen. Egy romlás a másikra jő… (Ezékiel próféta 7.)

Alázottnál jobban alázva

Vizsgálom szívem, izmom, kedvem:

Hol a próféta őrült láza,

Mely fölőrjöng, tombol az Égre?

Hát már az átkoknak is vége?

Úgy szakadtunk be a Pokolba,

Mintha korbácsra s térítésre

Dühünk, hangunk sohse lett volna?

Öldöklő angyalai az Úrnak

Soha így meg nem öltek Múltat.

Már nem tudjuk, mit veszítettünk,

Nem gyilkol új vesztések gondja,

Dermedett álom minden tettünk

S minden álmunk egy dermedett tett:

S vagyunk ördögnél esettebbek.

Már csúfja minden állatoknak

Isten híres sarja, az Ember

S a próféták is csak makognak.

Még mélyebb Pokol, még több Nincsen: –

Ezt add, Híres, ezt add, Te Isten.