Megállok pihegve, űzetve,

Ugrani nem fogok tüzekbe,

Ugrani már: soha már.

Megállok s úgy állok, úgy állok,

Miként a három szent királyok,

Kik Krisztustól jöttenek.

Pokoltokból semmit se hoztam.

S amim csak volt: szét-elosztoztam.

S nem kell nekem semmi sem.

Állok egy kifosztott lélekkel,

Drága, megrabolt emlékekkel,

De siváran, savanyun.

Adjatok egy jobbik világot

S akkor talán másképpen látok,

De adjatok: de hamar.

És külömben mindennek vége,

Megállni: sorsom tisztessége

S ugrani már – soha már.