Egyazon fajtánk, ősi viharok

Harca és ölelése

Váratta rám két fiatal karod.

Sok idegen, vad, csókos perzselés

Csufitja el az arcom:

Szépits, csókolj, az élet már kevés.

Bolond, új kor: minden megváltozik,

De mi feledt nászunkban

Szép úr-fajtánk megint találkozik.

Kiket edzettek százados kohók,

Im, egymás ajkán késünk:

Egymást karolók és nem loholók.

Idegen urak s asszonyok hona

Oly hűs-halványan kisért,

Mintha nem jártam volna ott soha.

Mintha régi bús-szerelmes titok

Nyillott volna ki bennünk,

Mely most már újra burkolódzni fog.

Óh, véremből véredzett büszke vér,

Bora közös hitünknek,

Lyánykóm, testem, urasztali kenyér.

Nagy szemed én nagy szememre terül,

Pilláink multat ásnak

S megindul szemem, mint rég, gyermekül.