„…És úgy vagyok, hogy sehogy sem vagyok

És fáj, hogy nem fájnak eléggé

Dalaim, a megdalolt dalok

S kínjaim a megszenvedett kínok.

Zárt életet újra elkezdeni,

Fölvenni a daliás lárvát,

Ujjongani, mikor testünk bizserg

Nem fiatalon és vér-duzzadón,

De sztrájkján a sokféle csapott vérnek

És gondolni évek számaira,

Hogy harmincöt és azután harminchat

És kételkedni a kisleányban,

Aki, szegény, pedig nem rossz talán

És mindenben és még több mindenben

Látni vakítóan a Semmit:

Talán öregség, talán már Halál.

Hát jöjjetek, beigért éjszakák,

Hát jöjjetek, nagy megcsúfolások,

Szégyenek, kínok és régi babák.

Kár, hogy néha sokáig élünk

És úgy vagyok, hogy sehogy se vagyok“.