Remegő kézből habzó serleg,

Te vagy ez, ismeretlen Adám,

Kit fájlak, iszlak s nem ismerlek.

Ízedet ízlem édes szájjal

S aztán egyszerre el–tova–tünsz

Csalással, bünnel és homállyal.

Úgy tünsz, mintha nem lettél volna

Bolond életemnek dáridós

Izletes, tegnapi koboldja.

Ki vagy, mi vagy, holnap elválik,

De a halálig Te megmaradsz,

Megmaradsz egész a halálig.

S halál előtt bár egyszer jönnél

S úgy, amiként én képzelem:

Szívembe jóestét köszönnél.