Édes kislyányom, nyisd ki a szemed,

Tágas, egyetlen kékjét a világnak,

Mert az én vak szemeim ezután

Csak teáltalad látnak.

A vén emlék-gyilkosnak add ide

Varázsát a szent, emlékező méznek

S csettentsd a nyelvem tartón, édesen,

Míg más asszonyra nézek.

Míg az a két apró, barna bogár

Csiklandozván föl s bejárja az arcom,

E más szemekhöz küldd el a tied,

Te várakozott asszony.

Szerelmeket parancsolj most reám,

Úgy kellenek élethez a szerelmek,

Úgy kellenek a te kék szemeid,

Bár barnán feleselnek.

Úgy kellenek a meghagyásaid,

Mert megint bűnbe estem

S kérdem: szeretek, ím, egy új leányt,

Szeressem, ne szeressem?