Szép Ernőnek, az édes, jó poétának.

Ráfogott vigasságú,

Szegény Krisztus, te, gyermek,

Kit, jaj, keresztre húznak

Vén, papi fejedelmek.

Korai templom-járás,

Ravasz, bús erkölcs-vermek,

Hajnali diák-biflák,

Iskolás ijjedelmek.

Könyörtelen tudása

Sok tannak, rajznak, szernek,

Éktelen szögek kínja,

Miket a fejbe vernek.

Gyönyörös, ízes álmok,

Kik mukkanni se mernek,

Csak kínnal lent a szívben

Fonnyadnak és hevernek.

Ifjú bánatok s vágyak,

Akik hiába kelnek

S kiket fölnőtt irígység

Őrségei tepernek.

Téged búval és jókor

Minden csapással ver meg,

Te: legszomorúbb ember,

Ezerszer ember: gyermek.

S vallató kamrájában

E nagy, iszonyú pernek

Izzó vas-szűzek állnak:

Korán-jövő szerelmek.