Délnek röpülve vándorló madárnak

Tenger-sziklája, lihegő röpke vas-ágy.

Meggyező gyermekek eggyének őrzött,

Szép, maradt meggye, veszekséges irigyes.

Pehely, amelyet oly örömmel hordoz

Muló fészkébe kicsi királyka-madár.

Mosoly, amelyet már csak lemosolygunk

Szánón, szivesen a mások ajkairól.

Doktorunknak be nem vallott betegség,

Szép szemeinket véresítő vizió.

Rejtett kitalálásuk a zseniknek,

Kórházi ággyal fizetendő gondolat.

Gyermekem, aki nem tőlem vagy nemzett,

S gyermekem mégis és én a tied talán.

Óh asszony, őrség, tűz-jeles vén halmon,

Ki az ellennek áruló szót gyujtogatsz.

Haszontalan s bolondságnak utolsó,

De legfőbb várta mégis az én szívemen.