Életbérem sírva panaszlom,

Be csufolós, kicsi:

Kétes dicsőség, kétes asszony,

Nagy harcok helyett aggos várás,

Akarat helyett tétovázás

S morzsái a dukált aranynak.

Pedig most kellene lobognom,

Úgy szalad az időm,

Szabadult vágyak, finom otthon,

Utak, csókok most kellenének,

Kevés vers és nagyon sok élet

Káros multamat engesztelni.

Nem maradok ez élet-bérnél

Sovány és megaláz:

Mylitta, ha tán visszatérnél

Kegyesen a kegytelenségre,

Talán nem volna soha vége

Annak, amit nagy-gyáván kezdtünk.

De fogjon meg akármi rontás,

Csak életes legyen,

S ne jöjjön a magamba-omlás,

De életem a vágy megűzze:

Fut az időm és én a tűzbe

Vágyom, ki éltetett, hivott, ki megcsalt.