»Sudár fa állott, óriási,

Tavasz delén a napsütésben…«

Nézd, virágzom, nézd, hogy süt a Nap,

Virágaimmal érted késtem.

»Szeszély-asszony hanyag keze, szél

Belekapott kopott galyba, virágba…«

Királynét várt s csak most érkeztél,

Ez a fa az erdők királya.

»Volt két virág más másik ágról,

De egy volt szirmuk s kelyhük színe…«

Van egy víg, rózsás csók-ravatal

S két élő-vágyó kiterítve.

»Két fáradt virág más-más ágról,

Pihegve egymás mellé hulltak…«

Most kezdődik csak a történet,

Királynőm, felejtsük a Multat.

»Tudták jól, hogy röpül az Idő

S övék csupán egy pillanatja…«

Mienk a Nap és mi megállást

Parancsolunk a nyári Napra.

»És szomorúság volt a nászuk,

Tiszta, édes, bánattal telve…«

Ez lesz a világ legbékültebb

És legfejedelmibb szerelme.