Ez Időből maradjon meg az:

Mégis voltunk itt némi jobbak,

Kiket népünknek bűneiért

Nemes túszokként ostoroztak

Nemtelen, kínzó végzetek.

Gyötrött a Ma, mint rút testi kór

Vagy szöges hordó, amely büntet

S milliók buta révülete

Milliókért vérez bennünket

Gurulón és ártatlanul.

A mi epokhás, szegény szivünk

Vérével, óh, csak csoda esnék,

Fűthetnők majd javult unokák

Égnivágyó és erős testét,

Új szent Januáriusok.

Addig pedig várja végzetét

A megrugdalt Ma silány népe

S minden rámért, dühödt fájdalom

Mi bolond életünket érje:

Örökkön így volt s így leszen.