Én véreim, akiket közös átkunk

Vett el tőlünk s szakított messze-messze,

Tán tul-sokszor jutunk az eszetekbe.

Hajh, pedig a magyar élet rohan már

S özönvizéből csak az, ki kilábol,

Kit rút közeltől messze-csal a Távol.

Messzi-magyarok, jaj, be irigyellek:

Itthon már minden elvesztve előre

S boldogok vagytok: messze vagytok tőle.