Pintér Jenőnek s társainak, az én vigasztaló és szerelmetes tanár-barátaimnak.

Ha százszor is elfordulnék

Tőled okkal vagy nem okkal,

Míg birtomban tart az Élet,

Nem mehetek a gazokkal

S melléd kell állnom, csalfa nációm.

Így csalódom s hogy csalódom

Fájva is köszönök érte

Az Életnek, Sorsnak, Mának:

Fájó bal-hit, de megérte

S cselekedés, szükségünk van reád.

Tenni, ha csak írott szóval,

S mégis nyugtalanul tenni,

Dacos és fölhajtott fővel

Szólni, hogy itt nem lesz semmi,

Míg marad egyetlen tiltakozás.

Nyuladoz rám honiságom

S a szívem úgy dalol mégis,

Mintha régen bujtogatnék

Elég jókor s elég rég is,

De nem volt teljes harcos a szívem.

Most pedig jöjj, jó magyarság,

Nomádságnak szabad élte,

Nyugat ellen Nyugatot hozz

S csörtess új erőt a vérbe:

Sokáig nem tarthat ez a zavar.

Ha százszor is elfordulnék,

Csaló tánc ez véges-végig:

Baj van ma Magyarországban

S meg fogom várni a végit,

Utálatos, szerelmes nációm.