Rippl-Rónai Józsefnek, nagy szeretettel.

Az Isten is tudja

És mindenki tudja,

Én a magyarságom

Nem viseltem bújva.

Piszkával fogadtam,

Bújával, átkával

Fogadtam

És én a szidáshoz

Nem vagyok jogatlan.

Hogy fölül ki táncol,

Nagyon olykor bántam,

Mert hát megokultam

Némi tudományban,

Valahogy-csak-lesz-ben,

Mert-valahogy-volt-ban,

Deresben,

Lélek-csodát várva,

De sohase lesben.

Most azonban félek

S bizony okkal félek,

Még a szidáshoz is

Csak tátog a lélek,

Magát is elveszti,

Minden erő-álmát

Elveszti,

Szél fuj bolond lyukból,

De bolond szél: geszti.

Ha mi ezért voltunk,

Ezért bolondultunk

S nagy igazolásra

Vérrel ezért hulltunk,

Ezért nyilt a lelkünk:

Kutya a magyarság

S a lelkünk

S nincs oly komisz sors, mit

Meg nem érdemeltünk.