Édes és kínos a pislogó lángba

Meredni s várni téli éjben, csöndben,

Miként száll, száll föl a multaknak árnya,

Míg a harangok búgnak kint a ködben.

Boldog a harang, mely vénhedten is cseng

S ifjú torokkal küldi messze tájra

Hívó, szent dalát, mindig bátran, frissen,

Miként őrsátor vén, hű katonája.

Csak az én szegény, bús lelkem repedt el

S ha hideg éjek rémét dalsereggel

Vágyik elűzni, hangja csuklik, retten:

Mintha egy vértó partján elfeledten

Holttestek alatt sebesült hörögne,

Ki ott vész kínban, lenyomva örökre.