Hallottad-e hirét a hires Szebennek,

A hires Szebennek s a hires Mohának,

A Mohában lakó Kerekes Péternek,

S Kerekes Izsáknak, ő felnőtt fiának?

Ez egyszer ittason ment az istállóba,

Ott is lefeküvék a lovak jászlyába.

Egyszer csak kimene az ő édes apja

A tornáczba s lenéz onnan a határra.

Hát bizony jődögél nagy fekete sereg,

Úgy látszik messzünnen mint a setét felleg,

Nem tudják, miféle, kurucz-e vagy labancz,

De még is gondolják: a szebeni ráczok.

Ekkor csak lemene Izsák édes apja

A lovak jászlyához s ilyen szókkal mondja:

«Kelj fel, fiam, kelj fel, jó Kerekes Izsák!

Mert bizony jődögél nagy fekete sereg,

Úgy látszik messzünnen mint a setét felleg,

Nem tudjuk, miféle, kurucz-e vagy labancz,

De mégis gondoljuk: a szebeni ráczok.»

Ekkor megfordula az első álmából,

De mégsem kele fel a lovak jászlyából.

Másodszor kimene az ő édes anyja,

S ilyen szókkal költi igen hamarjába:

«Kelj fel, fiam, kelj fel jó Kerekes Izsák!

Mert bizony jődögél nagy fekete sereg,

Úgy látszik messzünnen, mint a setét felleg,

Nem tudjuk miféle, kurucz-e vagy labancz,

De mégis gondoljuk: a szebeni ráczok.»

Ekkor megfordula második álmából,

De még sem kele fel a lovak jászlyából,

Harmadszor kimene szép gyönyörű mátka

A tornáczba s mindjárt lenéz a határra.

Hát jő az ellenség igen hamarjába’,

És leszalada ő a lovak jászlyához,

És igy kezd beszélni a kedves urához:

«Kelj fel, szivem, kelj fel; itt van az ellenség,

Nem tudjuk, miféle, kurucz-e vagy labancz.

De mégis gondoljuk: a szebeni ráczok.»

És ekkor felugrék jó Kerekes Izsák,

Igen hamarjába’ a lovát kihozák,

Felköté a kardját mindjárt oldalára,

S felfordúla szépen jó barna lovára,

És visszatekinte s ilyen szókkal beszélt:

«Kiontatom vérem apámért, anyámért,

Megöletem magam szép gyürűs mátkámért,

Meghalok én még ma magyar nemzetemért.»

E szók után lovát sarkantyúba kapja,

S az ellenség felé nagy bátran ugratja:

Hát jőnek a ráczok, ő meg előttök van,

Kard-emelve vágtat igen iszonyuan.

«Add meg magad, add meg, jó Kerekes Izsák’.»

– A ráczok előre neki azt kiáltják –

«Látjuk, hogy vitéz vagy, de csak egyedül vagy,

A reménység téged most mindjárást itt hagy,

Akár mint mesterkedj’, a mi kezünkbe vagy!»

«Mit adok rajtatok, ha egyedül vagyok!

Kard nem jár meg engem, akár mint vágjatok.»

Mond Kerekes Izsák s vagdal jobbra-balra.

Hullatja a ráczot a kardja egymásra,

Egy elémentébe’ gyalog ösvényt vága,

És visszajöttébe szekérutat nyita,

De ekkor megbotlék a lovának lába,

Ő meg a lováról a földre borúla.

Jó Kerekes Izsák igy járt a lovával,

A ráczok pediglen karddal és dárdával

Vágják, ölik őtet s mindaddig göbődik,

A mig egyet sem rug s nem is vergölődik.

Igy pusztitották el Kerekes Izsákot,

A ki a kardjával levága sok ráczot.