(A XVII. Század második feléből.)

Oh gyönyörű tavaszidő!

Szerencsétlen új esztendő!

Az kit akarsz megújítasz, –

Engem penig szomorítasz.

Gyerünk alá jó katonák,

Az alföldre, Kecskemétre,

Ott próbáljunk jó szerencsét –

Talám Isten jobban adja!

Mennek vala az alföldre;

Oláh Geczi vitéz legény

Talál elől egy nagy őzet,

Mindjárt mondja fakó lónak:

«Édes lovam, fakó lovam

Érjük el amaz nagy őzet!»

Az fakó ló csak eléri,

Oláh Geczi csak ellövi.

Mindjárt mondja az urának:

«Uram, uram, Oláh Geczi –

Ne kergess én rajtam őzet,

Ha törököt nem fogsz, nem vágsz!»

Paripája mindaddig fut,

A mig ura ahhoz nem jut;

Habos tajték róla szakad,

Elesvén egy árkon akad.

«Vigy ki innét jó lovacskám,

Szépen nevelt jó maczkókám:

Hidd el, bizony meghízlallak,

Őz után már nem nyargallak.»

«Mondám, rajtam bátor szívvel

Pogányt vághatsz erős kézzel:

De te kétélő tőröddel,

Őzet űztél fegyvereddel.»

«Hozz ki mégegyszer jó lovam,

Meglátd: törökre lesz utam;

Bor, pecsenye lesz abrakod –

Nem lészen többé panaszod.

Hordozd bátran bús szivemet,

Keresd fel régi kedvemet;

Hidd el, majd az pogány oszol,

Oláh Geczi az hol harczol!»

«Ülj fel hát, ne félj töröktől:

Én is hízom pogány vértől;

Terjeszd tovább nagy hiredet –

Keményítsd meg fegyveredet!

Látod hazád rontására

Népednek elrablására

Miként pogányság készülne –

Hogy bennetek elvesztene.»

«Éltem nem szánom hazámért,

Királyom maradásáért;

Hírem s nevem lesz nyereség,

Nem prédál többé ellenség.

Pórteleki6) hazánk fénye,

Buga Jakab6) nagy reménye,

Jászberényi6) is népestől,

Majd hozzánk jön seregestől.

Ellenségünket töressük,

Mérges nyillal sértegessük;

Majd sok török test lesz eves –

Kiknek nem kell kávé-leves.

Minden vitéz józan légyen,

Hijában zsoldot ne végyen;

Szerezzen jó hirt népünknek –

E volt tárgya fegyverünknek.»