«Esik eső az árpa-tallóra,

Gyere, babám, ültess fel a lóra,

Gyenge vagyok, nem tudok felülni,

Kis pej lovam nem akar megállni.

Irhás subám szegre van akasztva,

Ugyan babám, akaszd a nyakamba,

Ugy is, tudod, ott annak a helye,

Még az éjjel betakarlak vele.

Kocsmárosné! jár-e erre zsandár,

Ki engemet a pusztában hajkász?

Ha jár erre, adjon hirt előre,

Majd kimegyek s megszámolok véle.»

Azt a legényt két zsandár kiséri,

A babája az ablakon nézi.

«Ne nézd, rózsám, gyászos életemet,

Mind teérted szenvedem ezeket!»

„‚Ugyan, rózsám, ne veresd magadat,

Valld ki minden titkos dolgaidat!‘“

«Ugyan, rózsám, sajnálsz-e engemet?

Mind teérted szenvedem ezeket!»

„‚Kocsmárosné! ád-e bort hitelbe?

Itt hagyom a csurakomat érte,

Ha ki nem váltom a jövő hétre:

Adja annak, ki többet ád érte.‘“