Esik eső, szép csöndesen csepereg,

Konkoly János bitófánál kesereg.

Kesereghet már a szegény bújába,

Mer’ közeleg utolsó végórája.

Uj-Szögedön most faragják azt a fát,

Kire szegény Konkoly Jánost akasztják,

Esztendeje, mikor a fát kivágták,

A Jancsinak a számára möghagyták.

Fujja a szél pamuk ingit, gatyáját,

Most gyalulják a koporsó deszkáját.

– Ezt a csúfos halálomat nem bánom,

Feleségöm, két gyerököm sajnálom!