Tarján végen van egy kis fehér ház,

Abban van egy felvetett fehér ágy,

Rajta fekszik egy barna menyecske,

Előtte van a ringó bölcsőcske.

A lábával csak úgy ringatgatja,

Szép szavával csak ezt dalolgatja:

«Csicsiss, lelkem, eszem a szép szádat,

Verje meg a jó isten apádat!

Ugyan, rózsám, tekints az egekre,

Ha nem pedig erre a kisdedre!…»

„‚Tekintettem, mikor megcsaltalak,

De már mostan istenre hagytalak.‘“