Pénteken jó reggel

Olyan álmot láttam:

Vasárnap jó reggel

Fejemen történék.

Felmenék kertembe,

Lenézék kertemből.

Szebbik rózsafának

Lehajlik az ága;

Napkelettől fogva

Napnyugatig hajlott.

Akkor az én szivem

Gyászba felöltözött.

Odagyő édesem.

Azt kérdi éntőlem:

«Mért sírsz én édesem?»

«Nem sírok édesem.

Csak fáj az én szivem,

Azt sem tudom kiért,

Azt sem tudom miért.»

«Talán énérettem?»

«Találod édesem!» –

«Mikor lesétálok,

A szerelem utczán,

Ajtód előtt lássam

Gyászos koporsódat.

Abba benne lássam

Szép fehér testedet.

Az papot s a mestert

Az fejednél lássam;

Sok szép atyádfiát

Körülötted lássam.

Mi nem azért kértem

Szivem halálodat,

Hogy meguntam vóna

Veled lakásomat.

Ha velem nem tőtted

Semmi jó kedvedet,

Mással se tőthessed.

Semmi örömedet.»