Amott kerekedik

Egy fekete felhő,

Abba tollászkodik

Egy fekete holló.

Szállj le, holló, szállj le

Tömlöcz ablakára,

Tömlöcz ablakáról

Tömlöcz ajtajára.

Hadd izenek tőled

Apámnak, anyámnak,

Apámnak, anyámnak,

Jegybeli mátkámnak.

Ha kérdik: hogy vagyok

Mondjad, hogy rab vagyok,

Szegedi fogházba

Térdig vasban vagyok.

Térdig vasban vagyok,

Könyékig bilincsbe,

Kiapadt a szemem

A nagy sötétségbe.

Az én fejem alja

Egy tégla-kövecske,

Takaródzó dunnám

Az tömlöcz teteje.

Az én derekaljam

Az tömlöcz feneke,

Az én égő gyertyám

Kigyók, békák szeme.

A szegedi fogház

Kőbűl van kirakva,

Az én édes anyám

Sirva jár alatta.

Ne sirj, édes anyám,

Igy kell ennek lenni,

A sok gonoszságért

Igy kell megszenvedni!

Édes apám, anyám

Sokat kért a jóra,

De én nem hajlottam

A szülei szóra.

Ráhajlanék, de már

Késő hull a könnyem,

Tizenkét rablónak

Főczinkossa lettem.

Tizenkét rablónak

Főczinkossa lettem,

Szegedi fogházba

Ezt köll megszenvednem.

Szegedi törvénybe

Huszonnégyen vannak.

Mind a huszonnégyen

Rólam tanácskoznak.

A huszonötödik

Levelemet irja –

Az a hires dáma

A nevem diktálja.

No, te hires dáma,

Ne diktáld a nevem,

Az istenre kérlek,

Hadd meg az életem!

Adta volna isten:

Ne láttalak volna,

Hiredet, nevedet

Ne hallottam volna!

Hiredet, nevedet

Ne hallottam volna,

Talán egypár évvel

Tovább éltem volna!

Leterítik nekem

A fekete könyvet,

Abból olvassák ki

Az én sentencziám.

Egyik azt kiáltja:

«Föl kell akasztani!»

Másik azt kiáltja:

«Fejét el kell venni!»

Uraim, uraim,

Felséges uraim,

Segítsetek rajtam,

Ha istent ismertek!

Uraim, uraim,

Felséges uraim!

Kár volna még nekem

Akasztófán csüggni!

A göndör hajamat

Varjuknak kivájni,

Fekete szememet

Hollóknak kiszedni.

Szép piros orczámat

Napnak hervasztani,

Szép pamuk gatyámat

Szélnek lobogtatni!

Szép szattyán csizmámat

Szélnek összeverni,

Sárga sarkantyúmat

Szélnek megpengetni!