Nemes Alfaluban egy özvegy aszszonynak

Vala két szép fia: Gál Ferus, Gál Gáspár.

Dali szép ifiak, mint két szép virágszál.

«Istenem, Istenem, hogy történék dolgunk

A kerek mezőben, a nagy Bodza mellett,

Egy vörös pipáért, egy dészüs5) oláhért!

Isten megfizesse, kedves édes anyám,

Hogy kilencz hónapig a méhedben hordtál,

Kilencz hónap után a világra hoztál.

Mikor förösztgettél gyönge meleg vizbe,

Förösztgettél volna lobogó melegbe;

Mikor takargattál gyönge gyólcs ruhába,

Takargattál volna tüzes parázsába;

Mikor sirdogáltál rengő bölcsőm mellett,

Sirdogáltál volna a koporsóm mellett.

Isten megfizesse, Gál Katalin néném

Ennyi rabságunkban, hogy minket tápláltál,

Étellel, gyertyával, szép fehér ruhával,

Isten megfizesse, Gál Amburus bátyám,

Ennyi rabságunkban még hozzánk se jártál.

Mikor szántogattunk Bodza vize mellett,

Akkor tanitottál, hogy üssük az oláht.

Istenem, Istenem, hogy történék dolgunk

A kerek mezőben, a nagy Bodza mellett,

Egy veres pipáért, egy dészüs oláhért!

Megirták már nekünk az úti czédulát,

Hogy ne nyomjuk többé az alfali utczát,

Megkötötték nékünk a végső bokrétát,

Veresből, fehérből, tiszta feketéből.

Látod édes öcsém ezt a töltött tyukot,

Ezt a töltött tyukot, hogy ennek nincs feje:

Holnap nyolcz órakor igy lesz a mi dolgunk.»