Fürdik a holdvilág az ég tengerében,

Méláz a haramja erdő közelében;

Sürü a füvön az éj harmatozása,

De sürübb két szeme könyének hullása.

Baltája nyelére támaszkodva mondja:

Mért vetettem fejem tilalmas dolgokra?

Édes anyám, mindig javamat akartad,

Édes anyám, mért nem fogadtam szavadat?

Elhagytam házadat, földönfutó lettem,

Rablók, fosztogatók közé keveredtem.

Most is köztük élek magam szégyenére,

Ártatlan utasok nagy veszedelmére.

Elmennék én haza, itt hagynám ezeket,

Örömest itt hagynám, de most már nem lehet.

Édes anyám meghalt, – kis házunk azóta

Régen összeroskadt, s áll az akasztófa!

Petőfi.