Fütyöl a szél, az idő már őszre jár,

Szebb hazába megy vigadni a madár;

Én is mennék, de mi haszna, ha velem

Akárhová eljön a bú, szerelem.

Széthullott az árvalányhaj, elveszett…

Bánatfelhők boritják be az eget:

Nagy sirásuk meglátszik az ugaron;

Én is szétdúlt nyugodalmam siratom.

Azt kérdezi az a kedves kis leány:

Mért fáj szivem, mért vagyok oly halavány?

Az fáj az én bus szivemnek oly nagyon?

Mért nem tudja az a kis lány, mi bajom!

Tóth Kálmán.