Te vagy, te vagy barna kis lány

Szemem s lelkem fénye!

Te vagy mind a két életem

Egyetlen reménye!

Ha ez az egy reményem is

Elmulandó álom:

Nem leszek boldog sem ezen,

Sem a más világon!

Álldogálok a tó partján

Szomoru füz mellett,

Nekem való hely: engem ily

Bús szomszédság illet,

Nézem lecsüggő ágait

Szomoru füzfának,

Mintha azok csüggedt lelkem

Szárnyai volnának.

Elszállott már a madár a

Hervadt őszi tájról;

Hej ha én is kiszállhatnék

Búmnak országából!

Nem szállhatok, mert búm oly nagy,

Oly nagy mint szerelmem,

És szerelmem – és szerelmem –

Oh ez véghetetlen.

Petőfi.