VI.

(A tüzes barát imája. – Az ország mindenféle papsága. – Gasparich nem maradhat Pesten. – Egyházi beszédei. – Szent-Antalon és Szarvas-Gedén. – Székes-Fehérvár.)

Különös ez! A ki horvátból lett magyarrá, kolduló barátból iróvá, a nemzeti irodalom föllendülésének kezdetén minő szép nyelven tudott istennel beszélni.

– Istenem! – mondá egyik szent beszédében – szomoru gyermekeid fonják össze könyörgő kezeiket s emelik fel hozzád! Siró teremtményeid alázzák meg magukat előtted kegyelemért. Mentsd meg őket ezután minden vésztől s terjeszd ki malasztodat minél előbbi fölsegélésükre.

– Istenem! tekintsd a feléd ázó szemeknek buzgó záporát; adjad, hogy nem sokára ismét öröm mosolyogjon ott, hol az inség könyei remegnek! Hallgasd rebegő ajkainkat, melyek bocsánatért esedeznek, megnémulást igérve minden gonosznak. Ne engedd, hogy ezután az inség, szenvedés és fájdalomnak ennyi áldozatja legyen köztünk. Távoztass tőlünk minden veszedelmet, valamint mi törekedünk magunktól elháritani minden erkölcstelenséget. Add meg uram szivünk forró vágyait nyugtató kegyelmedet, könnyitsd a sebhedt kebleket, hogy a melyek tőled méltán megkeserittettek, az általad nyujtott segedelem alatt enyhüljenek. Isten, teljesitsd alázatos kérelmünket!

Egyházi beszédei közül, melyeket e tárgyban tartott, külön füzetben kinyomatta az árvizkárosultak fölsegélésére azt, melyet az 1838. évi ápril 1-én tartott nagy hálaünnep alkalmával roppant néptömeg előtt mondott el. A hallgatók közt volt, mint nekem mondták, Horváth István is, az egyetemi tanár s tudós történetiró, a ki az egész világot magyarnak látta. Ő mondta volna e beszédre e szavakat:

– Ha minden pap ugy beszélné a magyar nyelvet, mint e szegény barát, ma-holnap mi magyarok nem azt néznénk, mik voltunk valaha, hanem azt, van-e még föld, a melyet szaporodó unokáink számára elfoglaljunk.

Sok jellemző van e szavakban.

Magyarországnak sokféle egyháza s minden egyháznak sok papja van. A papok csak ott beszélnek magyarul isten előtt a néppel, a hol az osztrák befolyás s a korona hatalma a magyar nyelvet semmiféle erőszakkal ki nem irthatta. Német, tót, oláh, szerb, horvát, orosz, görög nyelven, sőt még holt nyelveken is, latinul, héberül istennek több szentegyházában vezették a szertartásokat összevéve, mint magyarul. Egész vidékek vannak százezrekre menő lélekszámmal, tiszta ajku ősmagyarok, kiknek isten igéjét saját nyelvükön hallgatni nem szabad. Pedig egy szót se tudnak idegen nyelven.

Nincs ilyen ország több a világon.

Olyan szép nyelven, mint a tüzes barát, a sok egyháznak kevés papja szolgálta az egyházat és a hazát. Első kinyomatott műve különben az 1838. évi ápril 1-i beszéde volt.

Ő maga is becsesnek tartotta ezt. Azokat, a kiket szeretett s a kik iránt tiszteletet érzett, szivesen ajándékozta meg e művel később is. Igy adott egy példányt, saját keze irásával ellátva, Bobory Károly országgyülési képviselőnek is. Ez katholikus pap volt, függetlenségi harczunk egyik hőse s forradalmi elitéltje. Az ő példányát láttam magam is.

E munka czime: Egyházi beszéd, melyet az elfelejthetlen kárt, nyomort, inséget és szomoruságot okozott 1838-iki árviz elmultával a kesergő pestiekhez Szent-György hó 1-én mondta s hallgatói közkivánatára a károsult szerencsétlenek segedelmezésére ki is nyomata P. Gasparich Kilit sz. ferenczrendi szerzetes s egyházi szónok. Pesten Esztergomi E. Beimel József betüivel.

Láttam ez időből néhány kiadatlan egyházi beszédét is kéziratban.

A tüzes barát ez után nem sokáig maradhatott Pesten.

Beszédének heve s gondolatainak merészsége sokkal nagyobb figyelmet gerjesztett már, mintsem jámbor lelkü, félénk szerzetes társai valami nagyon örülhettek volna vasárnapi egyházi beszédeinek.

E beszédek nem maradtak a hitvallás és erkölcsi élet tárgytalan elveinek magas légkörében, hanem hangjukkal, példázgatásukkal belenyultak a napi eseményekbe s a politikai mozgalmakba is. A nemzet ébredezett, ifjusága lángolni kezdett s a tüzes barát hire napról-napra terjedt. A királyi tábla s a vármegyeház ott feküdt a Ferencziek kolostorának szomszédságában. A tábla esküdt ifjai s a vármegyeház bejárói lassanként oda szoktak a tüzes barát szószékéhez. Uj eszmék szellői fuvalltak át a hazafi lelkeken s e lelkeknek nagyon tetszett a barát minden beszéde. A hatalom kezelői észrevették ezt.

Mi az e beszédekben, a mi a hatalom kezelőinek nem tetszhetett: ezt ugyan ma már senki se érti. De a szabad szó üldözése épen akkor napirenden volt. Kossuthot és társait akkor olyan szavak és nézetek miatt pörölte és börtönözte a bécsi uralom, melyek ma észrevétlenül tünnének el a zsibongó élet utczai zajában. Olyan nézetek miatt, melyek okosak, szükségesek, szelidek, emberszeretők s a minőket ma minden kormány saját nézeteinek vall és hirdet.

Nem tudom, de valószinünek tartom, hogy a szerzet előljáróságát felsőbb helyről figyelmeztették Gasparich veszedelmes irányára.

Veszedelmes irány!

Minden ostoba és önkényü kormánynak ez a jelszava. Indokolni ugyan nem tudja, nem is akarja, de majomként használja e szót. A tüzes barát beszédeiben semmi sincs, a miből veszedelmes irányra lehetett volna gondolni. Csak az, hogy a sokaság megszerette a barátot s mindinkább szaporodtak, kik rajongtak érte. Mást is szeretni, mint a kormányokat, másért is rajongani, nemcsak a királyokért: ez a veszedelmes irány.

Bizonyos, hogy a zárdafőnök s szerzetes társai is nem egyszer szóváltásba keveredtek a tüzes baráttal egyházi beszédei fölött. De a tüzes barát nem az az ember volt, a ki egyhamar hajlandó lett volna meghunyászkodni. Fiatal is volt még ehhez. De ha lett volna is benne hajlandóság, a mint a szószékre feljuthatott, gondolatainak és szenvedélyeinek nem tudott többé parancsolni.

Ez volt főoka, a miért őt már az 1838-ik év folyamán a pesti zárdából eltávolitották. Van Pozsonyvármegyében a felső Csallóközben egy kisded falu: Bácsfa. Ehhez tartozik a szent-antali puszta, hol egy kis Ferenczi zárda áll fenn. Ide helyezték át. Itt csak évenként egyszer-kétszer gyülik össze búcsu alkalmával néhány száz főből álló kegyes hallgatóság. Itt se módjában nem állott, se indittatva nem érezte magát az egyházi szónoklat terén valami különös buzgalmat fejteni ki.

Eltették a világ szemei elől. Magányba, pusztaságba.

Napjai azért még se folytak munka nélkül. Nem békétlenkedett legalább látszólag. Ki se tört. Ugy látszott, mintha végképen a szerzetesi föltétlen engedelmesség alá hajtotta volna fejét. De szorgalmasan olvasgatott s egyházi beszédeit rendezgette sajtó alá. E beszédek két kötetben 1839-ben jelentek meg Pesten szintén Beimelnál e czim alatt:

Az út, igazság és élet, vagyis a Megváltó szelid lelke szeretetben és igazságban.

E beszédek nem szórul-szóra való másolatai azoknak, melyeket a szószéken mondott el. Ez időben Gasparich még előre el szokta beszédeit késziteni, de azokat ritkán mondta el változatlanul ugy, a hogy előre megirta. Gyakran felejtett ki egyes részleteket s a helyzethez képest rendesen uj eszmék, uj szónoki gondolatalakitások támadtak agyában. Ezeket azután papirra jegyezte s üres óráiban leginkább ezekből állitotta össze sajtó alá adott beszédeit.

E beszédek egyházi és irodalmi értékét nem akarom fejtegetni. A tüzes barát általános jellemzését ugyis hosszura nyujtottam már. Nyájas olvasóm bizonyára események leirását várja már. De még meg kell jegyeznem, hogy e beszédekben már sok helyütt a cselekvési vágy csillámlik föl. Mintha nem elégitené ki őt csupán a vallás és erkölcs mélységeiben való emelkedés. Mintha a világba s a világ küzdelmeibe való avatkozás vágya sarjadzanék lelkében. Egyes helyek ugy hangzanak, mintha nem egyházi szónok, nem igénytelen kolduló barát, hanem a közélet valamely világi férfia állana előttünk erős érdeklődésekkel, tudományos elméletekkel s a napok történetéből kikelt szenvedélyekkel.

A szent-antali pusztai zárdában egyébiránt kevés időt töltött. Messkó János szarvas-gedei nógrádvármegyei előkelő birtokosnak házi káplánra volt szüksége. Bejött Pestre Ferenczi barátért. Messkó Johanna urnő, ki az árviz idejéből már jól ismerte Gasparichot, őt ajánlotta. De ez már Szent-Antalon volt. Messkó János utána ment a Csallóközbe s elvitte onnan uri házához.

Alig töltött ott egy évet. Talán a Messkó-család befolyása következtében az 1839-ik év végén ismét bejutott a pesti kolostorba. De itt már nem türték. A következő év végén a székes-fehérvári zárdába helyezték át. Nem tudtam nyomára jönni: miért. A közvetlen okot tehát nem ismerem.

Itt volt négy éven át 1844-ig. Az egész időn át egyházi szónokként szerepelt. Szónoki hire itt is nagy volt s folyton erősbödött. Még ezelőtt harmincz évvel többen éltek, kik nagy hévvel, erős hangon s a szenvedély gyakori kitöréseivel tartott szónoklataira élénken emlékeztek.

De a hatóság előtt még se tünt ugy fel itt, mint Pesten. A kis város közönsége más, mint a nagy városé. Az urak, a nemesek, a köztisztviselők, az értelmiség előkelő férfiai és női ez időben nem jártak rendesen a templomba. Ha jártak is: nem a kolduló barátokhoz. Székesfehérvár püspöki székhely. Ott van a káptalan is s a gazdag zirczi szerzetnek is van ott zárdája és gimnáziuma. Az urak inkább oda járnak istentiszteletre, ha járnak, a hol a püspök és a kanonokok vannak, mint a barátokhoz. A kolduló barátok oltárai előtt vidéken csak a szegényebb néposztály áhitatoskodik. Előtte semmiféle tüzes szentbeszéd nem feltünő. Azt hiszi, ilyennek kell lenni minden beszédnek. Ki félne vidéken egy kolduló baráttól, habár az egeket hasogatná is heves beszédeivel?

A tüzes barát kedélye azonban itt már borulni kezdett. Sorsát, függő helyzetét lassanként nyomasztónak kezdte tartani. Önmagával mindinkább elégedetlen lett. A vármegye politikai élete ekkor nagyon élénk volt. A nagy nemzeti ellenzék, melynek élén Madarász László állott, hatalmas erővel döngette a régi rendszert s az udvari törekvések itteni táborát. A nagy küzdelem Székes-Fehérvárott folyt le. A megyei nemesség két tábora ott vivta csatáit. A szereplési vágy oroszlánja eddig csak aludt a tüzes barát lelkében, most azonban már ébredezni kezdett. Végzete még a messze távolban, de sugarai már kezdtek csillámlani.

Itt ismerkedett meg Perczel Mórral is, a függetlenségi harcz egyik hadvezérével. Nagy következéseket szült utóbb ez ismerkedés.

A lelkek átalakulása mindig vonzó és érdekes.

A szentirás és annak fölséges tudománya többé nem volt képes a tüzes barát lelkét teljesen elfoglalni. Beszédei gyakran oly hevesek voltak, hogy társai ugy tekintették már, mint valóságos rajongót. Szerzetbeli főnöke gyakran figyelmeztette is szerzetesi kötelességeire s talán a püspök is megintette néha, hogy mérsékeltebb s vallásosabb szinü és tartalmu beszédeket tartson a hivek előtt. Az ily intések egy pillanatig ingerültté tették, de hatásuk azért még megvolt ez időben. Ugy látszik, ha némely pillanatban felmerült is agyában a szerzetből kilépés gondolata: e gondolat ekkor még csak röppenő volt s komoly tervvé nem válhatott.

A közélet nagy kérdése volt akkor a jobbágyság felszabaditása s a törvény előtt való egyenlőség kivivása.

A tüzes barát szülői és rokonai szintén jobbágyok voltak. Zalavármegye muraközi része, e több mint százezer holdnyi óriási terület, alig két nagy uré volt. Sok-sok ezer jobbágy csak két uraság szolgája. Hogy ne támadt volna keserüség a tüzes barát lelkében, mikor elgondolta, hogy mi mindnyájan egyenlők vagyunk isten előtt, de semmiképen se vagyunk egyenlők a törvény előtt.

A nagy szónok mindig nagy erőt érez magában arra, hogy a dolgok rendjét megváltoztassa. Ez erő érzete föltámasztja a cselekvés vágyát. Fel kellett támadnia ennek a tüzes barátban is.

Ekkor találkozott vele Hencsey. A szelid ember, az igénytelen, tanulatlan, de éles elméjü, buzgó és ábrándos hittéritő.