I.

(Béla József. – Kovács József és felesége. – A zalavármegyei mozgalmak. – Hogy lehet szilaj kortesből nazarénus?)

Hencsey rövid időre eltávozott Pestről. Czélját egyelőre elérte s élénk vágyat érzett most lelkében apjának és anyjának meglátogatására. Haza ment tehát Szent-Péter-Urba, hol azonban csak junius végeig maradt.

Ez időt is eredménynyel használta fel. Szorgalmasan irt Béla Józsefnek, hogy őt az uj hitben oktassa s napról-napra jobban megerősitse.

Béla Józsefről már előbb is megemlékeztem. Ő is lakatoslegény volt s Hencseyvel egykoru. Liptóvármegyében Hradeken született és növelkedett. Tudott magyarul és tótul beszélni. A német nyelvet Pesten és Ausztria fővárosában Bécsben sajátitotta el. Mikor Pesten a Kerepesi-úton a Magyar Nemzeti Szinházat épitették: akkor ő is Pecznik János műhelyében dolgozott. Ez a műhely szállitotta a Nemzeti Szinházhoz a lakatosmunkák nagy részét. Béla volt Hencseynek legmélyebb tisztelője s legengedelmesebb, mondhatni rajongásig ragaszkodó barátja, ki Hencseyt elkisérte mindenüvé, elkisérte még külföldi utjára is s haldokló ágyánál az fogta föl utolsó lehelletét. De utolsó áldását is.

Hencsey uj hiveket is szerzett ama néhány hét alatt, mig otthon tartózkodott. Az uj hivek: Kovács József és neje Pap Novák Anna, kik Szent-Péter-Urhoz nem messze, Nemes községben, Keszthelynek is szomszédságában laktak.

Ezt a községet ma nem e néven ismerik. Van ott egy kis község, melynek a neve Boldogasszonyfa. E mellett volt egy szőlőhegyi község Nemesfalu névvel. E két község ma már egyesült s most Boldogasszonyfa nevet visel. A helybeliek sokáig Nemes-Boldogasszonyfának nevezték az egyesült falut. Itt laktak Kovács Józsefék s velük együtt néhány kisnemes.

Minden térités közt ezt tudom legkevésbbé megmagyarázni. Itt nagy lélektani nehézséget látok magam előtt.

Kovács József nemes ember s közbirtokos volt. Kisded birtokán mezei gazdasággal s ezen kívül szőlőmiveléssel foglalkozott. Hencsey gyakran fölkereste leveleivel s ő ennek viszonzásául hűségesen följegyzett mindent, mi Hencsey életére s a kisded felekezet ügyeire vonatkozott. Adataimnak nevezetes részét az ő jegyzeteiből meritettem.

Kovács iskolázott ember volt. A gimnáziumi tanulmányok bevégeztével azonban félben szakitá az iskolákat s haza ment kisded gazdaságára. 1836-ban megnősült s a szemrevaló csinos Pap Novák Annát vette feleségül. Németül egy szót se tudott, de latin nyelven képes volt irni, olvasni és beszélni. Később, mikor Hencsey közbenjárására Fröhlichhel levélbeli érintkezésbe lépett, ő latin nyelven irta leveleit Fröhlichhez, valamint ez is ő hozzá. Fröhlichnek Zürichben és Strassburgban kelt néhány latin levele innen került az én kezembe.

Természete szilaj és indulatos volt. Nagyon csekély szó elég volt arra, hogy kedélyállapotának nyugalmát a hirtelen kitörő harag lobogása váltsa föl. Gyakran tettlegességre ragadta el indulatja s helytelen tettei miatt nem egyszer idézték biró elé. Egy alkalommal el is itélték több hónapi fogságra, melyet ki is töltött, mikor már a nazarénusok közé tartozott.

Zalavármegyében ekkor a megyei pártélet rendkivül élénk volt. Minden tisztujitás és minden követválasztás nagy izgalommal folyt le. Gyakran erőszakos cselekmények háboritották meg az alkotmányos élet folyamát s az 1843-iki követválasztást hullák és véres tetemek nagy sokasága bélyegezte meg.

Nem akarom ez életet bővebben ecsetelni, nem akarom részleteit elsorolni. Deák Ferencz nagy államférfiui alakja volt e mozgalmas élet jelszava. E miatt történelmi jelentőségü volt Zalavármegye ekkori közélete. Figyelt rá az egész ország s a mult század 40-es éveinek hirlapjai hiven megörökitették a részleteket.

Kovács mind e mozgalmakban részt vett s bár kisnemes volt, de elevenen érdeklődött a közdolgok iránt, tehát tetemes részt vett bennök. Természetesen nem a zöld asztalnál, nem is az ország szine előtt, nem is vezérszereplésben, hanem mint a legszegényebb zalai nemesek egyike, elvegyülve a nemesek tömegében. E tömeg, mint minden sokaság, sokszor öntudatlanul, sokszor ittasan s csaknem mindig tulhajtott eszmék mámora közt vállalkozott valamely elvnek megdöntésére vagy támogatására. Sőt nem is elvnek, hanem csak valamely elv mögött izzó érdeknek vagy szenvedélynek.

És ez embert, a ki iskolázott volt, a ki kedvelte a szilaj korteséletet; az indulatos, családos, nemes és birtokos embert egy szegény, iskolázatlan kézműiparos ifju, egy vándorló legény megnyeri az uj hitnek, mely örök lemondást követel s a szelid életnek, mely ég-föld távolságnyira áll a kortesvilág szilaj élményeitől.

Megnyer az uj hitnek oly embert, a ki a régi hitre se ad semmit, nem azért, mert régi, hanem azért, mert hit. A ki a hit bensőségei fölött sohase elmélkedett, a kinek szive a hit borongó érzéseit nem ismeri s a ki az egész hitvallásban csak az egyházat s annak is csak külsőségeit vette észre eddig.

Hencsey ennél nagyobb diadalt soha nem aratott. Az ő ábrándos lelke és szelid, vallásos kedélye soha jobban ki nem fejtheté erejét és hatalmát, mint a mikor e félmivelt és elszilajult lelket a hitnek enyhe igájába befoghatá. Igaz, hogy gyermekkorától fogva ismerhette Kovács Józsefet, de mégis csak néhány nap alatt hajtotta végre e csodálatos téritést. Minő kár, hogy társalgásuk részletei nem állanak rendelkezésünkre.

De a mi keveset tudok e részletekből: el kell mondanom.

Kovács József pinczéjébe a szelelő lyukon át bebotlott egy rókakölyök s ezt Kovács elevenen elfogta. Heteken át tartotta s magához és feleségéhez szeliditette. De végre is mit csináljon a rókával? Megbizta feleségét, vigye be a rókát Keszthelyre s ott a piaczon az uraknak adja el.

Az asszony a rókát bevitte s eladta. Azután sietve indult hazafelé. Boldogasszonyfa Keszthelyhez hat vagy hét kilométer távolság, gyalogszerrel másfél óra járás, sietett, hogy délre még idején haza érjen.

A hol a keszthelyi út a páhoki úthoz ér, ott a keresztutnál van egy csárda, vagy legalább volt ez előtt hatvan évvel; Csali csárdának nevezik. Mikor a csárda közelébe jutott: elért egy lassan ballagó ifju embert.

Az ifju tisztes fekete ruhában volt, fején bolyhos selyem czilinder kalap. Ez különösen feltünt a menyecskének, mert ilyen kalapot csak előkelő urak viseltek abban az időben.

Viseltek bizony Pesten a kézműves legények is. A selyem czilinder kalap ugyan akkor is költséges volt s iparos legény nem is vehetett ujat, de az uraságok czilinder kalapját, ha már letették, akkor is meg lehetett az ószeresektől venni néhány filléren. S ezért a legtöbb iparos legény ilyet viselt.

Ilyen volt a Csali csárdánál is annak az ifjunak. Az az ifju pedig senki nem volt más, mint Hencsey Lajos. Épen akkor ment haza Pestről.

A menyecske a czilinder kalap után valami vidékbeli urnak gondolta az ifjut s mikor mellette elment, tisztességesen köszönt neki.