V.

(Az éjjeli istentisztelet. – Fröhlich megnősül. – A hauptwyli telep. – Az uj hivők olvasmányai. – Fröhlich irodalmi müvei.)

Zschakko és társa a gyári személyzet közt csöndben és titkon megkezdte a téritést. A siker lassan következett be, de biztosnak látszott. Értesitették Fröhlichet is, ki azután ide gyakran ellátogatott s a megtéréshez járuló hiveknek az éjjeli isteni tiszteletek alkalmával lelkes egyházi beszédeket tartott.

Éjjeli isteni tiszteletek!

Az 1838-ik évben Zürich város hatósága már üldözni kezdte a nazarénusokat. Gyermekeiket erőszakkal vitette a keresztségre, a kegyes gyülekezéseket megtiltotta, az idegen tanitókat kiutasitotta, a felnőttek keresztelését birsággal büntette. Csakhamar Thurgau kantonban is elkezdődtek az üldözések. Az óvatosság az uj hivők részéről már felette szükségesnek mutatkozott.

Ezért tartottak éjjeli isteni tiszteleteket.

Mint az ős keresztyének Itáliában erdők, barlangok és sirboltok mélyén, reszkető homályban, gyönge mécs világánál. A titokszerüség, az éji homály, az elzárt magánosság bizalma fokozta az áhitatot, az ég után vágyakozó bánatos ábrándokat s az egymáshoz és az Istenhez való ragaszkodást.

Ez év egyik juniusi szombatján a heti és napi munka bevégezte után Zschakko ugy alkonyat tájban tized vagy tizenketted magával kiindult gyári lakásából s a falun kivül a folyó mentében ama kis tavak egyikéhez tartott, melynek szirtes partján szokták esti imájukat s istennel való társalgásukat végezni. A parton sürü lombu fák. Az erdők árnyai már éjjeli sötétséget támasztottak.

Ott volt Fröhlich is. Több napja tartózkodott már a vidéken. Együtt ment-e a kis társasággal, vagy később ért-e oda: nem tudom.

Isteni tiszteletet akart tartani a kis társaság. Talán épen meg akartak valakit keresztelni is, a kit arra érdemesnek találtak. Tudták a szentirásból, hogy Keresztelő János a Jordán vizében keresztelt. Tudták az egyház történetéből azt is, hogy a régi keresztyének is gyakran tavaknál és folyó vizeknél végezték a keresztelést. Fröhlichnek különös kedvére volt a régi keresztyének példáinak hű követése. Azt se akarta, hogy gyülekezetüket mindenki láthassa. Szombat este volt, a hauptwyli lakosság a közelgő ünnepre készült s alkonyatkor már otthon volt.

Az isteni tiszteletet hangosan elmondott imával maga Zschakko kezdette meg.

Mig az ima folyt, az alatt nem messze a helytől gyalog ösvényen két nő ballagott, a kik a hangot jól meghallhatták s föl is ismerhették. Az egyik Lujza nevü volt, az idősebbik gyártulajdonos leánya, a másik pedig nőcseléd. Kertből vagy szőlőből vagy tán sétából mentek hazafelé.

Emlitettem, hogy az idősebb gyárosnak hat gyermeke volt s mind lány. Lujza a másodszülött volt s ekkor 18–19 éves lehetett. Mind termetének bájánál, mind kiváló műveltségénél s érzelmeinek nemességénél fogva ő volt a családnak legnagyobb kedveltje. Kiváltképen nőtlen nagybátyjának, az ifjabb gyártulajdonosnak. Teljes bizalom uralkodott közöttük mindenben.

Lujza fölismerte Zschakko hangját s nemének természete, de a hang szomorusága által is meghatva, megállott s aztán közelebb is ment a társasághoz, hogy az ott történő dolgokat megfigyelje. Az ima után rövid ének következett s ennek befejeztével maga Fröhlich tartott szent beszédet. Alapigékül a nagy apostol e szavait vette:

– A szentlélek bizonyságot tészen arról, hogy én rám fogság és nyomoruság következik. De semmivel nem gondolok, az én életem is nékem nem drága, csak elvégezhessem örömmel az én pályafutásomat és a szolgálatot, melyet vettem az ur Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az isten kegyelmének evangyéliomáról.

Beszélt a szenvedésekről, melyeket neki ki kellett állani s az üldözéseknek ama száz meg száz neméről, mely elől az ő hivei, az igazságnak követői meg nem menekülhetnek.

Az ifju téritő bánatos hangja s buzgó lelkének kitörései a leány szivéhez hatottak.

Nem várta be a leány az isteni tisztelet végét. Sötét is volt már, lelke hatalmas érzésekkel telt meg, sietett haza. Nagybátyjával még az este közölte véletlen kalandját s valószinüleg akként, hogy nagybátyja finom észlelése már meg is sejtette azt a visszhangot, melyet az ifju téritő szelid és bánatos szavai a leány szivében előidéztek. A nagybátya rögtön másnap beszélt Zschakkoval. Egyik értekezés a másikat követte. Bemutatták a családnak Fröhlichet is. Fröhlich a kegyes rábeszélésben még sokkal erősebb volt, mint Zschakko. Lujza nagyobb testvéreivel s a munkás személyzet nagy részével csakhamar az uj hitre tért. Követte őt a nagybátya is.

Mire az apa, az idősebb gyárur, az egész dolgot nagy álmélkodásra megtudta, már akkor Lujza lánya jegyese volt Fröhlichnek. Hogy ebbe miként s mikor egyezett az apa: ennek részleteit nem tudom. Bizonyos, hogy ez év folyamában a két fiatal az uj vallás szertartásai szerint házasságra lépett, s hogy mindkét gyártulajdonos az összes személyzettel együtt az uj vallásnak lett rendületlen hive.

Uj erőt nyert ezzel Fröhlich s nagy lendületet a téritésnek ügye.

A hauptwyli telep ez után sokáig központja lett az uj vallási mozgalomnak. Innen indultak ki a téritők a szomszédos kantonokba s ide tértek vissza, a mikor az üldözések s a testi és lelki fáradalmak által kimerülten biztos menedéket, a menedéken pihenést s a pihenésben ujabb erőt kellett keresniök. A két gyártulajdonosnak kellő anyagi ereje volt arra, hogy bujdosó hitrokonaiknak ne csak ideiglenes ellátást, hanem gyakran biztos kenyeret s pénzbeli segélyt is nyujthassanak.

Fröhlich az ő vallásának, de nejének is végtelen szelidségével s vigasztaló szavainak hatalmával derüssé tette az uj felekezet borongós napjait. Mint mikor a nap megaranyozza az égalj fellegeit. Az ő lelke is vidámabbá vált. Érezte, hogy az élet rögös és tekervényes utain, melyeknek vége az égben bizonyos, de a földön beláthatatlan, biztos nyugvó helyre talált. Nejének ragaszkodása, hűsége, ifjusága s vallásos buzgalma minden boldogságot megadott neki, a melyet csak el lehet érni a földi életben.

Zürich és Hauptwyl: e két buzgó telep volt néhány éven át az uj hit munkásainak állandó műhelye. Fröhlich, Debruner és Zschakko voltak a munkavezetők. E műhelyben készültek azok a fegyverek, melyekkel az ő ábrándos hitük szerint a világot az üdvösség számára meghóditandják.

Zschakko ritkán mozdult ki Hauptwylből; legföljebb a szomszédos községekbe, melyek közé néhány Szent-Gallen kantonbeli falu is tartozott, látogatott el néha. Fröhlich gyakran távol volt s idejének nagyobb részét Zürichben és környékén töltötte. El-elnézett a többi szomszédos kantonba s Bazel vidékére is. Debruner gyakori látogatást tett a hauptwyli gyülekezetnél.

Ebben az időben, a harminczas évek vége felé, a svájczi ujhivőknek a szent könyvön kivül egyéb olvasmányuk nem igen volt. Énekes könyvül akkor még a zürichi helvét hitvallásuak énekes könyveit használták majdnem kizárólag. A »Sion Hárfája« czimü énekes könyvet, mely Bazelben 1837-ben jelent meg, csak később fogadták el általánosan. Fröhlichnek se ideje, se nyugalma nem volt házassága előtt ahhoz, hogy nagyobb és rendszeres munkát készithetett volna. Levelezése azonban kiterjedt volt s magánlevelei részint eredetiben, részint másolatokban százanként forogtak követői között. Szorgalmasan olvasták, sőt könyv nélkül is betanulták azokat.

E levelekben a világnak romlottságát, az uralkodó egyházaknak erőszakoskodásait s más vallások tévelygéseit élénk szinekkel ecseteli s szentirásbeli idézetekkel bizonyitja. Magyarázza hol egyik, hol másik hittételét s köztük leginkább a felnőttek keresztségének egyedül való jogosságát. A biblia egyes igéit gondosan fejtegeti s ezernemü intést és irányt nyujt arra nézve, miként viseljék magukat a hivők az állammal és az uralkodó egyházakkal szemközt, hogy a surlódást és viszályt lehetőleg kikerülhessék.

E leveleken kivül Fröhlich némely más idegen, de kegyeskedő szellemben irt olvasmányokat is ajánlott követőinek. Ez olvasmányok leginkább Hofacker, Baxter és Yung iratai voltak.

Hofacker württembergi lutheránus pap és iró volt s valahonnan Fröhlichnek személyes ismerőse. A kegyeskedésben rendkivül elmerült s egyházi beszédeit, melyek a mult század elején e szellemben készültek, a hasonló vallásos kedélyüek kedvelt olvasmánynak tekintették.

Baxter, ha jegyzeteim helyesek, angol puritán lelkész volt s a XVII. század második felében élt és működött. Némely munkája németre is le van forditva. Különösen »A szentek örök nyugalmáról« szóló művét német protestánsok még a mult század elején szerették olvasni.

Yungról s Éjszakák czimü könyvéről már e munka más részében megemlékeztem. Ez is Angliában élt és halt meg a XVIII. század végén, mint lelkész.

Mindezeket Fröhlich nem tartotta s nem is tarthatta elégnek hivei számára. E könyvek mégse az ő hitbeli különös felfogását tolmácsolták. S azért, mihelyt megnősült, rögtön hozzálátott, hogy követőit tisztán az ő számukra készült olvasmányokkal lássa el. Munkái közt talán legelső, mindenesetre a legelsők egyike az, melynek czime: »A megtért hivőnek az államegyházhoz s az államvallásnak a Krisztus evangyéliomához való viszonyáról.«

E röpiratot nem láttam eredetiben, csak magyar forditásban. Igy is csak kéziratban. Azt hiszem, Kalmár István pacséri »püspök« forditotta magyarra, ő mutatta nekem 1873-ban a kéziratot. Nyomtatásban csak néhány iv lehet e könyvecske. Finsler G. zürichi iró azt állitja 1854-ben megjelent egyházi statisztikájában, hogy e könyv a svájczi nazarénusok előtt csaknem szimbolikus tekintélylyel bir. A magyar nazarénusok ezelőtt huszonöt-harmincz évvel a hitvallások és egyházak közt való viszonyok megitélésére irányadó műnek tekintették.

E munkában Fröhlich az államegyházat és az államvallást ostromolja. Érveit nem a történelem gazdag tárházából s nem a haladás és közszabadság nagy érdekeiből meriti látszólag. Remek irodalmi művek s nagy államférfiak szónoklatai tárgyalják e kérdéseket. Fröhlich tudományos és irodalmi műveltsége alig volt képes mindezt felölelni. De nem is ily művel tudott ő hatni az ő egyszerüen gondolkodó közönségére. Az ő műve köznapi s mint szoktuk mondani, kézzel fogható okoskodások lánczolatával egyszerüen a szentirás egyes igéire hivatkozik s azokat magyarázza. A nazarénus, a kinek csaknem minden olvasmánya a szentirásból áll, igy érti meg a kérdést legjobban.

Ezen kivül még három művéről emlékezik Finsler G.

Egyiknek czime: »Az isteni félelem és istentelenség titka«. A másiknak czime: »Nyugalom szerző morzsalékok«. Mind a kettő általános tartalmu vallásos értekezésekből áll. Kegyes intések, szentirásbeli mondatok idézése s fejtegetése s a »sátán incselkedéseinek« leirásai töltik be e műveket. A sátán incselkedései alatt Fröhlich mindig a más egyházak tanitásait s hitbeli szokásait érti. – Harmadik művének czime: »Szivkönyvecske«. Ezt inkább imának lehet tekinteni.

Mindegyik mű kicsiny.

Én ezeken kivül még két munkáját láttam magyar forditásban. Egyik az, melyről már föntebb megemlékeztem, a melyet akkor irt, a mikor családját tőle elszakitották. A másik a polgári házasságról szól s az egyházi házasság kényszerét támadja meg. Ennek czimét nem ismerem. Keletkezésének története következő:

Thurgau kanton az 1838-ik évben a nazarénusok házasságát általában érvénytelennek mondta ki s miként Aargau is, ágyasságnak minősitette. Meg kell jegyeznem, hogy az üldözések már Aargauban is megkezdődtek s nem sok idő mulva a hauptwyli telep nyugalmát is felzavarták.

A mint Thurgau rendeletét kibocsátották, Fröhlich hivatalos előterjesztés alakjában kérdést intézett a kanton tanácsához, hogy az érdemes tanács adna neki felvilágositást arról, vajjon:

– Hol van az a szentirásban megirva, hogy a házasságnak egyházinak és csupán csak egyházinak kell lenni?

Természetes, hogy a tanács e kérdésre meg nem felelt. Vagyis inkább azzal felelt, hogy a törvénytelennek kimondott házasság »elkövetőit« ugy az egyházi, mint a világi törvények értelmében még az eddiginél is szigorubban kezdte üldözni. Fröhlich ekkor egy emlékiratot intézett ujra a tanácshoz, melyben a polgári házasság czélszerüségét s egyedül való jogosságát bizonyitja.

– Ha a tisztelt tanács meg nem felel a hozzá intézett kérdésre, hát majd megfelelek én!

Ez volt emlékiratának jogczime.

Aargau kanton, ha jól emlékszem, 1873-ik évi juniusban határozta el a polgári házasság behozatalát. Fröhlich küzdelmei s nagy szenvedései után egy emberöltő mulva.

Fröhlichnek tehát igaza volt s ő bátran, csüggedetlen küzdött az igazságért.

Egykor őt számüzték, nejét tőle elszakitották s törvényes itélettel becstelennek mondták ki s ezenfelül üldözték; négy ártatlan édes gyermekére rásütötték a fattyu bélyeget s elhelyezték őket a lelenczek és törvénytelen szülöttek közintézetébe. Csupán azért, mert apa és anya saját benső hite szerint polgári házasságot kötött egymással.

Ime: mikor az államnak és egyháznak hatalma szemben áll az embernek igazságával!

Fröhlich és neje ma már a sir örök álmát aluszszák. Rettentő fájdalmaik emléke egyuttal dicsőséges igazságuknak is emléke.