IV.

(Szülőföldén nem tud tériteni. – A hittéritők őrjöngése. – Fröhlich Zürichben és környékén térit. – Melyik néposztály szokott uj hitre térni? – Mikor szokta a világ észrevenni az uj hitet? – Zschakkó.)

Több apró felekezet volt már ekkor Svájczban. Voltak anabaptisták, heimbergi testvérek, ugynevezett testvérgyülekezetek, irvingiánusok, darbysták s talán mások is. Néhány ezernyi lélekszámra összesen se emelkedtek. Valami nagy figyelemre nem méltatták őket se a hatóságok, se az uralkodó egyház. Svájczban talán ma se terjedt még el a hitbeli nembánom s a vallási dolgokban való eltompulás s azért az emberek nemcsak kicsinylik, hanem némileg gyűlölik is ez apró uj felekezeteket. Hetven év előtt igy volt. E felekezetek tagjai különben is leginkább a legszegényebb néposztályhoz tartoznak ma is s tartoztak régebben is.

Fröhlich se volt szerencsésebb. Senki se próféta a saját honában: e közmondás nála is teljesült. Szülői még jobban ellene szegültek, mint mások. Őket fiukhoz kötött tervük meghiusulta is keseritette. Mindent elkövettek, hogy a gyereket az igaz útra, az ősi hitre visszatéritsék. Segitségükre voltak a rokonok és ismerősök is.

Ugy látták, eretnekség, vagy hitetlenség hirébe jön a család s ez gyalázatot von maga után, sőt a világ gúnyját és megvetését is. De a gyereket meg nem győzhették, valamint ez se győzhette meg őket. Annyit elértek szomoru eredményként, hogy fiuk elvadult tőlük s a szülői átok és fájdalom által kisérve, megkezdte ama szomoru bujdosást és üldöztetést, melynek többé vége soha nem lett, habár néha szünetelt is. Még nővérét, a gyöngéd érzésü Katalint se tudta ekkor megnyerni. Ez is csak későn, csak akkor tért át az uj hitre, mikor testvéri szeretete kötelességévé tette a szegény üldözött, testben-lélekben beteg hitujitót ápolni és vigasztalni. Fröhlichnek nem tudománya, hanem szenvedései téritették meg Katalint.

Azt kellene hinnünk, az emberi lelkek egyenlők. De nem azok. A nagy költők, a nagy zenealkotók, a nagy államalapitók lelke mind más meg más. Egymásközt se egyenlő, egyéb emberi lelkekkel se egyenlő. De megint más a hitujitó lelke.

Valami szent őrjöngés van a hitujitó lelkében. Szelid, csöndes, befelé háborgó, de mégis őrjöngés.

Elhagyni az egyik egyházat s másikba lépni át: egyéni dolog s mindennapi. Szegény egyházat hagyni el s gazdag és uralkodó egyház tekintélye és segedelme alá vonulni, rendszerint szegény lelkek vállalata, vagy utálatos üzérkedés. De elhagyni az egyházat s az ősi hitet; elszakadni a szülőktől, rokonoktól s a szülőföld társadalmától; neki menni az idegen emberek sokaságának, hogy annak régi hite összeomoljon s a romok fölött uj hitnek csarnokai épüljenek; vállalkozni arra, hogy egész életen át szegénység, nyomor, üldöztetés, hatalmasok haragja s tömegek gúnyja állja utját minden nemes törekvésnek s rombolja szét naponként az élet szelid örömeit: ime ez a hitujitó végzete, mely elől minden ember kitér, hacsak különös lelket nem lehelt belé az alkotó. A hitujitó lelkét.

Fröhlich elhagyta Bruggot és már 1825-ben visszament Zürichbe, hol állandóan meg akart telepedni. Körülbelül a város azon részén szerzett lakást, a hol a vasuti hid van most a Limmaton. Az ugynevezett Niederhofon szegényes házikóban együtt egy munkáscsaláddal.

Meg volt győződve isteni küldetéséről s ösztöne azt sugta, hogy a téritést a legszegényebb néposztálynál, a kézműveseknél, a gyári munkásoknál és napszámosoknál kell megkezdenie. Azoknál, a kik ő szerinte nincsenek megromolva s kik a társadalomnak csak árnyékos helyein élnek. Kik ott vannak ugyan mindenütt és minden időben, a hol a világ az ő gyermekei közt az élvezetet, a jólétet, a munkát és a sanyaru küzdelmet kiosztja s a kik részt is vesznek ez osztályban, de a kiknek csak a munka és csak a sanyaru küzdelem jut osztályrészül.

És a kiknek semmi hasznuk, semmi örömük az egyház fényéből és hatalmából. A kik bármely egyházhoz tartozzanak is, csak a hivő szerepéhez juthatnak el, a mely szerephez pedig eljuthatnak minden egyház nélkül is. Millió tagja van az egyháznak hit nélkül, miért ne lehetne millió hivő egyház nélkül.

A mult századot a tudomány, a felvilágosodás s különösen az anyagiság századának méltán tekintik. A tudomány a multnak alkotásait, a történelmi egyháznak alapelveit birálja. A felvilágosodás az érzelmek melegét, a kedélynek egyszerü közvetlenségét rombolja. S a mely arányban emelkedik az anyagnak értéke, mintha azon mértékben sülyedne a szellemé. És mégse volt a nagy hitujitás óta idő, melyben a vallásos mozgalmak szélesebben elterjedtek s mélyebbre hatottak volna, mint épen a mult században. Amerikában és Oroszországban, a világ e két legnagyobb és legifjabb államában egyik uj felekezet a másik után keletkezett s az állam csak akkor vett gyakran róluk tudomást, a mikor már tagjaikat százezrekben számitották.

Más név alatt, más elvek alapján, más czél felé törve a vallásos mozgalomtól nem maradott menten se Anglia, se Németország, se Ausztria, se Svájcz, se Magyarország. Szellemek, kik koruk eszméiben nem lelik föl saját eszméiket, gyakran ellenállhatlanul vonzódnak uj szellemi világ keresésére s osztályok, melyek a társadalomnak rettentő nyomását érzik, oly könnyen keresik a rég ismerős égen az uj üdvözülést, mivelhogy már a régi után eddig hiába vágyakoztak.

Fröhlich feláldozta éjjeleit és nappalait küldetésének. A rögeszmének valamely fajtája hatotta át egész lényét; szentül elhivén, hogy ő istennek különös választottja. Ifju kora daczára elutasitott magától minden örömet és minden élvezetet. A szegény munkásokat, iparosokat s különösen a nőket kereste föl a gyárakban, a műhelyekben, az otthon tüzhelyénél s az ünnepi munkaszünetek közt. Magyarázta nekik a szentirást, czáfolatába bocsátkozott ellenvetéseiknek, megrenditette eddigi vallásos meggyőződésüket és saját lelkét törekedett beléjük átlehelni.

Nem maradott meg magában Zürichben, hanem térités czéljából bebarangolta közelre s távolra az egész vidéket.

Zürichtől északnyugotra a Limmat gyönyörü völgyén s délre ugy a Sichl-folyó, mint a zürichi-tó regényes partján egymást érik a kisded folyók és városok. Maga Zürich ugy tetszik, mintha kis tengerének egyik partján Zollikonig s másik partján Wollishofenig egy várost képezne. És ezektől délfelé a falvakat és városokat a kies nyaralók és buja tenyészetü kertek, gyümölcsösök s erdőcskék kötik össze mindenütt.

Van itt a munkásosztálynak egy faja, az ugynevezett kertészek, kerti munkások. Értelmes, gazdag kedélyü, istenfélő, szegény és egyszerü nép. Ezeket Fröhlich különösen alkalmasnak hitte arra, hogy tudományát meghallgassák és elfogadják. Faluról-falura s egyik kerti lakból a másikba ment, hirdetvén mindenütt uj fölfedezéseit s magyarázván saját szellemében a szentirás tételeit. Hosszu idő s nehéz fáradság után győződött meg arról, hogy nem ez az osztály az, mely ősi vallásáról el tud felejtkezni s lelkét uj vallás mezébe öltöztetni siet. Később mégis ért el ugyan némi eredményeket, de leginkább csak akkor, a mikor már a kanton hatóságai őt üldözték s a zaklatások elől e jó embereknél keresett gyakori menedéket. Ezek figyelmét és fogékonyságát a nemes részvét tette komolylyá és élénkké. Szegény ember sohase nézi hidegen az üldözöttet, ha azt hatóság kergeti.

Vajjon melyik néposztály az, mely a hitujitás iránt legfogékonyabb?

A zsidó, a hellen és a római vallás keletkezésének biztos részleteit nem ismerjük. Mikor ezek keletkeztek, akkor még a társadalmi osztályok élesen nem is különültek el. Még az araboknál se Mohamed fellépésekor. Sok jelenség, de sok egykoru tudósitás is azt bizonyitja, hogy Jézus tanait kezdetben főleg a városok lakosai, különösen a kézmüvesek fogadták el. Igy történt Magyarországon is Luther tanaival. Igaz, hogy Kálvin tanait Magyarországon a gyökeres ősi magyar faj, a nemesség és a nép fogadta el, mely kizárólag földműveléssel foglalkozott. Kálvin egyházát ma is magyar vallásnak nevezik az országban. Ennek azonban különös politikai és társadalmi oka volt a nagy hitujitás századában s ez az ok némi részben még ma is fennáll. Hencseynek is alig volt kezdetben egy-két földműves követője. Hivei kézműiparosok voltak. Igy volt Fröhlich is. A nép lelkének gondos vizsgálata után ezt természetesnek kell találnunk.

Tiz hosszu s fáradsággal teljes év telt el, mig Fröhlich némi eredményeket vivhatott ki. 1835 körül hiveinek száma már három-négy százra szaporodott föl. Többre még ekkor sem. Ezeknek legnagyobb része Zürichben és környékén lakott s iparos segédekből, gyári munkásokból s napszámosokból állott. Voltak követői szórványosan még Bern, Szent-Gallen, Bázel-vidék, Aargau, Thurgau és Waadt kantonokban. Külső nyoma azonban az egész mozgalomnak még alig mutatkozott. Se az egyházi, se a világi hatóságok nem tudtak még róla. Az üldözések még nem kezdődtek meg.

Tiz év mulva a világnak még sejtelme is alig volt az uj felekezet alakulásáról.

Magyarországon is igy volt. Az első nazarénus 1839-ben kezdett tanitani; 1844-ben avatkozott a dologba először világi hatóság, a mikor Kovács József egyik uj szülöttét megyei karhatalommal keresztelték meg. De ez is elszigetelt vidéki eset maradt. Csak 1850-ben kezdték a nazarénusokat észrevenni, mikor a rendőrség Pestről kiutasitotta őket s néhol vidéken is, különösen Veszprémvármegyében, irataikat és könyveiket elkobozták. Néhány plébános kisérte őket figyelemmel, de inkább csak azért mert szorgalmasan foglalkoztak a biblia olvasásával és magyarázásával, mintsem azért, hogy uj felekezetet látott volna bennük. Igy volt Jézus követőivel is.

Egy nemzedék kora mult már el Jézus halála után, a mikor Portius Festus Czezáreában helytartó lett. Ez még akkor hirét se hallotta Jézusnak. Csak a mikor üdvözlésére Agrippa király Czezáreába ment: akkor tudta meg a börtönben levő Pál apostoltól s ennek vádlóitól, miről van szó. Akkor se vette semmibe. Egész kicsinyléssel beszélte Agrippának, hogy valamiféle Jézus nevü emberről beszélnek a vádlott is, a vádlók is, a ki meghalt volna s a kiről mégis azt mondja Pál, hogy most is él. Az egész dolgot üres fecsegésnek, a zsidók hiába való babonájának tekintette Portius Festus. Pedig akkor már az égei tenger ázsiai és európai partjain ezer és ezer szivben lobogott az uj hitnek tiszta lángja.

Igy készül titkon az emberiség fejlődésének sok nagy világtörténeti válsága. Igy készült sokáig a nagy társadalmi átalakulás is, melyet szoczializmusnak nevezünk.

Fröhlich tiz év alatt nem jutott annyira, hogy követői közt egyetlen művelt vagy vagyonos, vagy tekintélyes ember találkozott volna. Azonban 1835-től kezdve az általa fölszitott mozgalom hatalmasan elkezdett terjedni. Ujabb tiz év alatt egész Svájcz visszhangzott az uj felekezet ellen folytatott üldözés zajától s franczia, német és magyar földön, a Rajnától a Tiszáig, mindenütt találkoztak már az uj vallásnak nemcsak hivei, hanem lelkesült terjesztői is. Sok különféle oka volt e gyors előmenetelnek.

Sikerült Fröhlichnek 1834-ben egy thurgaui fiatal iparost, Debruner Jánost, megtériteni. Erről még bővebben fogok szólani. E huszonhat éves ifju méltó társa volt Hencseynek s nem kisebb buzgósággal csüngött az uj hiten, mint maga a mester. Debruner egészen alkalmas volt arra, hogy az iparos osztály körében nagyobb sikerrel kezdje meg a téritést, mint maga Fröhlich. Thurgauból csakhamar el kellett költöznie, de a mag, melyet ott elhintett, dúsan kezdett tenyészni.

Sokban előmozditotta a felekezet terjedését Fröhlichnek házassága is. E házasság sajátságos viszonyok közt jött létre s jelentős mozdulat az uj felekezet történetében.

Volt Fröhlich követői közt Zürichben egy aránylag meglehetős műveltséggel biró kékfestő iparoslegény, Zschakko nevü. Zürichi születésü s városi polgár volt. Családjával azonban uj hite s ujra keresztelkedése miatt kellemetlenségei származtak s hogy ezek elől meneküljön, átment Thurgau kantonba s itt Hauptwylben egy kékfestő gyárban keresett s talált mint közönséges iparoslegény alkalmazást. Később s nem is sok idő mulva könyvvezetője lett a gyárnak.

E gyár harmincz év előtt még fennállott körülbelül ugyanazon alakban és felszereléssel s ugyanazon család kezén, mint hatvan év előtt, mikor Hencsey ott járt. A családnak sok tagja vett bucsut az élettől, a gyermekek öregekké váltak – de a tulajdonos család ma is ugyanaz.

Két testvér volt a tulajdonos. Nevüket egész bizonyossággal nem tudom. Két levelében emlékezik róluk Hencsey. Az egyikben nevet nem emlit, a másikban emliti nevüket, de nem tudom biztosan elolvasni. Elmosódott az irás. Egyéb közlésekből ugy hiszem, Wehrlen volt a család neve. Biztosan nem tudom. A ki ott jár, könnyen megtudhatja.

Az idősebb testvérnek felesége s hat élő lánya volt. A fiatalabb testvér, nehogy a családi vagyon esetleg még jobban elszéledjen, nem nősült meg. A vagyon tekintélyes, az üzlet kiterjedt volt, a gyár mellett több egyszerü, de csinos munkáslakóház is emelkedett. A két testvér nem osztozott meg. Igazi testvéri szeretet, egyetértő baráti érzelem lakott bennük egymás iránt.

A gyártelepen mintegy 45 állandó gyári munkás és kézműves volt alkalmazva. A felnőtt férfiak és nők száma vagy 60-ra rugott a telepen. Mikor Zschakko oda ment, csak egyetlen kézműves legény volt még ott ujhitü.