I.

(Deák szivének története. – Hagyomány szól arról, hogy ő is volt szerelmes. – Testgyakorlatai. – Testi ereje. – Ürményi Miksa és az angol. – Vörösmartyhoz irt levele.)

Székes-Fehérvárott a Vörösmarty-körben tartottam ezt a szabad előadást.

Tisztelt közönség! A mikor szives meghivást vagy inkább értesitést kaptam arra nézve, hogy e körben nekem kell felolvasást tartani: még akkor nem voltam s mind a mai napig nem voltam azzal tisztában, miről tartsak felolvasást. Hogy tartok: arra erős elhatározásom volt, minthogy e kört az országban levő hasonló természetü körök közt bizonyos tekintetben legtöbbre becsülöm. Csak ma, csak egy órával előbb, hogy ide szerencsésen beléptem, jutott eszembe, hogy arról a tárgyról tartok felolvasást, melynek czime lesz: Deák Ferencz és a nők.

De minthogy csak egy órája jutott eszembe, azért engedelmet kell kérnem a tisztelt közönségtől, hogy a felolvasás csak a szó teljes értelmében vett elbeszélés vagy inkább beszélgetés lehessen. Miként olvassak föl, ha nincs miről?

Természetesen se én nem tudom, se más, milyen lesz ez a beszélgetés. Már e miatt se tart ez arra számot, hogy vagy most vagy valaha a remek művek közé tartozhassék. Bizalommal jöttem ide, bizalom és kitüntetés fogadott itt s én valóban családias bizalommal mondom el, a mit el akarok vagy el tudok mondani.

Deák Ferencz életének, a hogy ez életet én ismertem, néhány töredékéről s nyilatkozatainak, a mint én hallottam, néhány részletéről akarok én most némi szemlét tartani s a szemle adatai nyomán kissé elmélkedni a fölött, minő viszony állott fenn Deák Ferencz és a nők között.

Deák Ferencz nemzeti történelmünk egyik legnagyobb alakja. Ezt tudja mindenki. Sőt nemcsak a mi történelmünkben válik ki, hanem mindazok közt, kik valaha a világtörténet szinpadján megjelentek, a legkitünőbbek egyike s egyéniségéhez bizonyos tekintetben alig találunk hasonlót. Se a nagyok, se a kicsinyek közt, se a hatalom birtokosai közt, se azok közt, kiket a népek szeretete vagy gyülölete magas fokra emelt, talán senki sincs, a kinek egész élete oly összhangzatos volna, mint Deáké. Nagyobb és tisztább összhangot egyetlen ember élete se mutat fel; hozzá hasonlót is keveset. Angol életirója az angol nemzet nagyjai közt keresett hozzá hasonlót. Angliát – ugymond, ha jól emlékszem – a gondviselés különös szerencsével áldotta meg, mert az utolsó két száz év óta belvillongástól menten szabad alkotmánynak zavartalan életműködése közt szabadon fejlődött, jólléte és miveltsége hatalmasan emelkedett s igy alkalma volt arra, hogy nemzeti élete nagy férfiakat szüljön, neveljen, alakitson. De még az ő nemzete nagy férfiai közt is, talán Hamden Jánost kivéve alig van, kit Deákhoz lehetne hasonlitani.

Ily férfiunál mind kortársai, mind barátai, mind az egész nemzedék, mely személyesen ismerte mind az utána következő első nemzedék, mely közvetlenül már nem, de emlékeiből mégis jól ismeri, – mindezek élénken érdeklődnek az iránt, vajjon ilyen férfiunak mi az élettörténete a sziv dolgában s közte és a nők között minő viszony állott fenn?

E kérdést nem én vetem föl először. Kérdés volt ez hatvan-hetven esztendő óta mindig. És mégse tud senki biztosat arról, hogy Deák Ferencz közt és valamely nő közt bármi benső vagy gyöngéd viszony fejlődött volna ki s állott volna fenn akár állandóan, akár futólag.

Abból azonban, hogy biztosat senki se tud, még egyáltalán nem következik, hogy ifju korában s talán még később is ne jutott volna oly helyzetbe, a mit a közönséges beszéd szerelmi viszonynak nevez. Csakhogy ez a viszony nem volt hosszantartó, nem volt állandó, nem alakult át mélységes szenvedélylyé s hire egyáltalán nem jött napvilágra. Igazi nemes ember semmi körülmény közt szerelme titkaiból el nem árul semmit. De a gyöngéd lelkü önérzetes nő se. Ily férfinál és nőnél csak a halál vagy a házasság vagy valamely egészen bolond véletlen árulhat el szerelmi titkot.

Zalában az öregek bizony emlékeznek arra, hogy Deák Ferenczről ifju korában, mint szerelmes legényről gyakran volt szó. Magam is tudok egy nőről, a kit 1823 körül erős szerelemmel rajzott körül, de a kiről nem lehet szólnom, mert bár igen magas korban, még most is él. Kehida körül mindenki tudta ez előtt ötven évvel, hogy egy másik előkelő urnő mennyire üldözte Deákot szerelmével. Él még egy harmadik előkelő urnő is a főváros közelében, a kit egykor gyöngéd érzelmek kapcsoltak Deákhoz, a ki hetekig tartó látogatásokat tett a kehidai kastélyban s a kinek látogatásait a mult század ötvenes évében Deák is gyakran és szivesen viszonozta. E nőt távoli rokonság is kapcsolta Deákhoz.

Tudjuk, hogy agglegényként halt meg. S nemcsak ő, hanem testvérbátyja is Deák Antal. E pillanatban most nem jut eszembe, hogy bátyja hány évvel volt idősebb, de jóval idősebb volt, mert például 1812-ben, a mikor Ferencz még csak nyolcz-kilencz éves gyermek volt, bátyja már Zalavármegye szolgabirója s öcscsének gyámja és gondnoka volt. Ő is agglegény maradt haláláig.

Deák Ferencz, mikor 1833-ban országgyülési követnek először megválasztották s Pozsonyban az országgyülésen megjelent, erőteljes szép ifju ember volt. Hogy erős, egészséges, hatalmas izmu volt; hogy izmai erejét el nem hanyagolta, hogy bizonyos izomgyakorlatokat végzett, némi részben magam is láttam, de hallottam is még önnönmagától is.

Labdát ugyan nem rugdalt, hanem dobált. Versenyt nem futott, nem kerékpározott, félmeztelenül nem evezett, a mai nap divatos kötél, rud, ugró, lógyakorlatokat nem művelte, de a gyermeknek való egyszerü, egészséges testgyakorlatokat igenis szorgalmasan művelte.

A mult század 60-as éveinek végén Pesten, az ország fővárosában lelkes ifjak és férfiak rendszeres tornatanitást akartak behozni s tornaegyesületet alapitani, de elég pénz nem volt. Elhatározták, hogy a kormánytól ugy emlékszem 6000 forintra rugó évi állandó segélyt kérnek s küldöttséggel fölkeresik s megkérik Deák Ferenczet, mint fővárosi bizottsági tagot s belvárosi képviselőt: támogassa törekvésüket s kérésüket. A küldöttség egyik tagja és szónoka rég elhunyt egyik barátom Matolay Elek volt. Deák azt felelte a kérésre:

– Helyeslem az önök törekvését és támogatom. Helyeslem pedig azért, mert az iskolába járó mai gyereknek nagy szüksége van a rendes tornára. Én is voltam gyerek és tanuló, nekem és társaimnak nem volt tornagyakorlatunk, de nekünk nem is volt arra szükségünk. Mi naponként kimentünk a mezőre labdajátékra s ott labdaütéssel, dobással és futással, de birkózással s egyéb játékkal is sokkal erősebb testgyakorlatokat végeztünk, mint ma az iskolák tornagyakorlatai. Karunk, lábunk, derekunk igazán megerősödött.

Szentgyörgyi Horváth Józseftől hallottam Balaton-Füreden, hogy Deák Ferencz husz-huszonkét éves ifju korában még nagyon szeretett a Balatonon kőugratót játszani. Ez sima kővel történik. Erős karral kell a követ a viz felszinére dobni. A kő ugrál a vizen. Senki se értett ugy hozzá, mint Deák. Egyszer tizenháromszor ugrott fel a köve a viz szinéről, mielőtt elmerült. Bizonyos ügyesség is kellett ehhez, de erős karizom is.

Harmincz éves fiatal férfi volt, mikor az országgyülésen megjelent. A követek akkor is sok olyan mulatságot gyakoroltak, a minőt a mai képviselők: kártyát, udvarlást, kocsizást s egyéb effélét. Deák ezekben nem gyönyörködött, hanem ezek helyett az üres délutánokat az Auban töltötte, a Duna szigeti szép városligetében, a hol követtársaival együtt nem egyszer labdajátékot játszott, még pedig a mikor meleg volt, pőrén, felsőkabát nélkül.

A mostani képviselők ezt alig tennék. A közönség minden esetre különösnek találná, ha a képviselők kabátot és mellényt ledobva a mezőn vagy vásártéren métát játszva futkároznának. Semmi esetre se találná természetesnek, ha Széll Kálmán, vagy Tisza Kálmán vagy Szilágyi Dezső ingujjban futkosna labda után a piaczon. Akkor pedig megtörtént s Deák e játékokban mindig részt vett.

Dévajkodó erőmérkőzésbe is belebocsátkoztak a követ urak. Valami német vagy angol állitott föl egy erőmérő gépet, melyen a kar és derék izmainak erejét lehetett megmérni. Az összes követek és főrendüek között, a kik ott kisérleteztek, egyedül báró Wesselényi Miklós izomereje multa felül Deákét. Wesselényi pedig, ha jól emlékszem, hét vagy nyolcz évvel idősebb volt Deáknál, csakhogy őt a rendesnél nagyobb izomerejünek tapasztalták barátai.

Mind ezzel csak azt akarom mondani, hogy Deák életkorához képest teljesen erős, egészséges ember volt.

Zömök termet, rövid nyak, széles hatalmas váll, nagy fej, erősen kifejlett mell, napbarnitott piros arcz, erős ajkak s az ajkakra boruló vastag bajusz: ilyen volt Deák Ferencz azok előtt, a kik ismerték. Igy ismertem én is. Szürke kék szemeiben nagy mélység, sok szelidség s hatalmas erkölcsi erő sugárzása volt. Mind oly tulajdonságok, melyek köztapasztalás szerint a nőkre igen erős hatást szoktak gyakorolni. (Általános derültség.) A fölött méltóztassék majd mosolyogni, a mit én mondok, ne pedig a fölött, a mit önök gondolnak. (Nagy derültség és hosszas éljenzés.) Majd mondok én talán olyat is. (Éljenzés.)

A férfiui erőnek és erélynek, az erkölcsi hatalomnak akkora jelensége volt Deáknak arczán, hogy az bámulatot gerjesztett mindenkiben. Egykor Ürményi Miksa képviselőt egy Indiákról jött angol barátja meglátogatta Budapesten s megkérte őt, mutassa meg neki Deák Ferenczet. Sokat hallott, sokat olvasott róla, szeretné látni.

– Látta-e ön az arczképét valaha?

– Nem.

– Jőjjön el a képviselőház karzatára s keresse ki az arczok között.

Az angol fölment a karzatra s gondosan végignézte a képviselők arczát. Végre egynél megakadt s odamutatott.

– Ha Deák az az ember, a milyennek mondják és irják, ha csakugyan akkora magasságban áll az emberek fölött, akkor csak ez az arcz lehet Deáké, mert a legnagyobb erkölcsi hatalom ezen tükröződik.

Csakugyan Deákot mutatta az angol Ürményinek.

Annyi bizonyos, hogy olyan termet és olyan arcz, mint Deáké, a férfiui erőnek és hatalomnak, az észnek és komolyságnak akkora teljessége minden népnél minden időben erős hatást gyakorol a nőkre. És mégis, mikor fölment az országgyülésre, senki se tudott se otthoni multjáról, se pozsonyi életéről semmit, de semmit, a mi eligazodást nyujtott volna arra nézve, hogy közte és a nők közt valami bensőbb természetü viszony volt-e valamikor vagy nem volt.

Pedig volt.

Irt 1826-ban Vörösmarty Mihályhoz egy levelet, melyben őt egyebek közt egyik közös jó barátjuknak Fábián Gábornak sorsáról értesiti. Fábián épen akkor feleségétől válóban volt. Ezt közli Vörösmartyval s egyuttal kiterjeszkedik arra is, hogy ő is volt már szerelmes s az ő szivét is meglepte már ez az érzés. Mint irja, Ámor istenke nyila az ő szivét is megsebezte.

Levelének ez a része szórul-szóra igy szól:

»Még eddig, hála a szerelem kis istenének, csak körülöttem szórogatta nyilait; azon egy-kettő is, mely talán nékem volt irányozva, vagy tömött ruhámban fennakadott, vagy izmos mellcsontomon megtompulva, szivet nem sérthetett. Egy mégis, megvallom: mélyebben csuszott az oldalcsontok közé, mint kivántam volna; megdöbbentem először a véletlen eseten, de elhatározottságomat ismét visszanyerve oly gyöngéden, oly kimélve vontam ki a nyilvesszőt, hogy két esztendei távollétel egészen begyógyitotta már sebemet. Sajog ugyan most is még némelykor a sebhely, kivált ha vagy magam vagy mások azt véletlen az elevenebb emlékeztetés által felvakarják; – de a hideg meggondolás mindenkor lecsillapitja az ujra felzudult indulatot s nem engedi, hogy a sziv, ezen vakmerő játékos, egy egész életboldogságot kössön egy koczkához.«

»E kevésből már láthatod, hogy ha foglalatosságaim hosszabb utra időt engednének is, inkább titeket, kikhez a barátság édes érzése csatol, látogatnálak meg, mint sem egy idegen, ismeretlen és soha nem látott leányt keresgélnék az alatt; mert jaj annak, a ki ugy keres szeretőt és barátot, mint – gombát.«

Ez a levél, vagy legalább a levélnek az a része, melyet felolvastam, okos és higgadt férfiu komoly beszéde. Deák Ferencz tehát már akkor is okos ember volt. Már akkor is komolyan akart beszélni a sziv dolgáról s valósággal komolyan is beszélt.