II.

(Ki volt az, a kit Deák szeretett? – Nem tudni. – Deák szerelmi tanácsai. – Hol tanulta a szerelem bölcsességét? – A ki megházasodik és a ki meg nem házasodik. – Deák ölében hat gyerek.)

Deák, mikor ezt a levelét irta, csak 23 éves fiatal ember volt. Már hogy valaki 23 éves korában szerelem dolgában is ilyen higgadt legyen: ez nem mindennapi dolog. Legalább is igen különös.

Maga irta, hogy Ámor istenkének nyila őt is megtalálta. S Vörösmartynak, jó barátjának irta. Ennek tehát igaznak kell lenni. Deák se a szerelem dolgában, se másban soha nem mondott nem igazat.

Hogy mikor, mely évben s mily körülmények közt találta őt mélyebben a kis istenke nyila, azt nem tudni. A levélben azt mondja, két évi távollét meglehetősen kigyógyitotta. A levél irásakor 23 éves volt. Ha ebből két évet leszámitunk, 21 év marad. De még az sem bizonyos, hogy pontosan az utolsó két évet kell leszámitani, mert hiszen, ha emlékezetem nem csal, két évet Budapesten töltött, de ez a két év nem az 1824-ik és 1825-ik évekre esik.

De nem akarok tovább menni a találgatásban. Csak azt mondom, csak annyit látok bizonyosnak, hogy Deák legföljebb 20–21 éves volt, mikor Ámor nyila behatolt oldalbordái közé.

De hát ki volt az, a ki a kis istenkét felbiztatta s oly dühössé tette rá, hogy nyilát beledöfje? Ki volt az a nő? Nem mondja nevét senki. Lehet, hogy az a most is élő agg nő volt, a kiről előbb emlékeztem. Lehet, hogy más volt.

Én ugy hallottam ugyanis s ezért az se lehetetlen, hogy az a nő Inkey Karolina volt. Inkey Ferencz leánya s a nagy szerző Inkey Boldizsárnak unokája. Inkey Ferencz Zalavármegyének 1812-ben országgyülési követe volt. Felesége Triangi Karolina bárónő. Nagy vagyonu előkelő zalai birtokos s egyetlen leányára sokkal nagyobb örökség nézett, mint Deák Ferenczre. Mártudniillik a mi a birtokok terjedelmét illeti. Meghalt 1836-ban. A leány körülbelül egy idős volt Deákkal s később zalabéri Horváth Eduárdhoz ment nőül. Maradékai, ha nem csalódom, ma is élnek. E nő volt tehát az, a mint én hallottam, a ki Deákban az első szerelem s talán a rajongás érzetét fölébresztette.

Ha csakugyan ő volt: akkor természetes okokat látok, a melyek miatt e szerelemből házasság nem lehetett.

Azt se tudjuk, viszonozta-e a lány Deák szerelmét? Vagy viszonozta-e oly mértékben s oly tisztán és nemesen, mely Deák izlésének megfelelhetett? Nagy akadály, hogy Deákkal egykoru volt. A 19 vagy 20 éves Deák Ferencz még alig nősülhetett. Ő parlagi ember s csupán vidéki falusi gazda lenni nem tudott volna. Előtte még a gyakorlati tanulmányok egész mezeje állott, melyet a vármegyei életben előbb be kellett járnia. Óriási szelleméhez képest bármily kevés nagyravágyás lakott is benne, de az a szellem mégis feszült s nagyobb arányu működésre törekedett. Önérzetén csorba sehogyse eshetett, még a szerelmi boldogság árán se. Az egyetlen lányhoz és gazdag örököshöz Deák Ferencz még a szerelem jogán se közelithetett könyörgő szerepben. De másrészről 20 éves lány se várhatott hosszu évekig, a kit a kérők és udvarlók serege körülrajzott. Lehettek esetleges s külső okok is, melyek Deákot szerelmének elfojtására indithatták.

Mindez azonban elmélkedés, körülmények egybevetése, melyet minden részletében kétségtelenül bizonyosnak nem tekinthetünk. Találgatás a messze multban rég elhalványodott emlékek nyomaiból. Csak lehetőség, csak valószinüség tehát, hogy Deák házassága ily körülmények közt maradt el. Csak annyi bizonyos, hogy 1823 körül 20 éves korában egy nő iránt erős szerelmi érzés támadt lelkében, melyet ő szenvedélylyé szilajodni nem engedett. Bizonyos pedig onnan, hogy ezt maga irta Vörösmartynak. Azt pedig mindenki tudja, hogy Deák sohase nősült.

Ugyanabban a levélben Vörösmarty Mihályt egyéb dolgokra is figyelmezteti. Arra, hogy a fiatal embereknek rossz szokásuk van a szerelem dolgaiban. S nem is egy, hanem sok rossz szokásuk. Intései, elmélkedései, tanácsai abban a levélben röviden összefoglalva következők:

Az ifju ne az első lányba szeressen bele, a kivel az életben találkozik, hanem lásson többet s nézzen meg jól többet is. Ne kerülje, hanem keresse a módot és alkalmat több lány összehasonlitása után találni meg azt, a ki leginkább hozzávaló.

Aztán ne engedje át magát képzelgésnek. A lányt magát szeresse meg ugy, a milyen az a lány valósággal, ne pedig azt az ideált, a mit fölizgatott érzelemmel a lányban lát. Az ifju nagyon könnyen az asszonyi tökéletesség minden remekét képzeli el a lányban, pedig bizony van olyan lány, a kiben minden asszonyi tökéletesség nincs meg. Kevés van ugyan, de mégis akad ilyen. (Zajos derültség.)

Gondosan figyelje meg az ifju a lánynak minden testi és lelki tulajdonságát s erre szabjon magának elég időt. A lányokat biztosan meg lehet ismerni, de rövid idő alatt mindegyiket nem. A lányok megismerésére annyi időt lell forditani, a mennyi szükséges.

Aztán inti a fiatalságot arra, hogy különösen tanulmányozza, vajjon a lány valósággal s komolyan érez-e vagy csak érzelgős s az érzést csak szinleli? A mi más szóval azt teszi: vajjon a lány egészen természetes mivoltában jelenkezik-e az ifju előtt?

Végül a legfőbb tanács gyanánt azt mondja, hogy a durva testiséget a valódi szerelemmel összetéveszteni nem szabad. Ezt a szót használja: »testiség«. Akkor még az akadémia nem fogadta el e szót: »érzékiség«, mert különben Deák is e szót használta volna. Igaz, hogy akkor még az akadémia se volt érzékiség, csak képzelődés. Könnyen megtörténhetik – ugy szól Deák – hogy a testiség kielégitése után vége lesz a nagy lelkesedésnek, az ideál elrepül s néha csak egy igen közönséges asszony mond félálmosan jó reggelt a tegnapi elragadtatásból bámulva ébredő férjének. (Derültség.)

Folytathatnám Deák Ferencz szerelmi tanácsainak elemzését, de a mai napra ennyi is elég. E helyett azt a kérdést vetem föl, vajjon hol, mily életkorban s miként szerezte Deák ezt a bölcseséget? Saját élete viszonyainak észleléséből meritette-e vagy mások életéből tapasztalta? Vagy talán könyvek és regények olvasásából gyüjtötte bölcseségét? Vagy Antal bátyjának oktatásaiból s a kehidai parasztok példabeszédeiből?

Hogy könyvek és regények olvasásából meritette volna bölcseségét, nem hiszem. Akkor még, ezelőtt hetven-nyolczvan esztendővel, nem volt megirva százezer regény s még a regények se affélék voltak, mint a mostaniak. Annyi hirlap se volt, mint mai napság s a hirlapok tárczái és törvényszéki rovatai se olyanok voltak, a milyenekhez ma van szerencsénk, noha nem nagy szerencsénk. A szinpadok se ontották még a közönségre a szerelmi és házassági viszonyok fonákságait, de hiszen akkor még egész Zalavármegyében szinész soha nem is játszott. Szerelmi tárgyu könyvek akkor is voltak már sikamlós tartalommal, de magyar nyelven egy se volt. Testben, lélekben erős ifju pedig sikamlós tárgyu könyveket akkor se olvasott, ma se olvas.

Erős meggyőződésem, hogy Deák a maga szerelmi bölcseségét részint saját lelki életének észleléséből, részint másoknak, barátainak s rokonainak gondos megfigyeléséből meritette. Ott volt előtte például Fábián Gábor barátjának esete is. Bizonyosan ismerte Vörösmarty szerelmi rajongását is a Perczel-lány iránt. S talán e levéllel hüteni akarta ezt is, ha nem épen eloltani is. Kétségtelen azonban, a mély elmélkedés is bizonyitja, hogy Deák 23 éves korában már volt szerelmes és pedig komoly szerelmes.

Komoly szerelmes!

E szónak nincs egészen világos értelme. Mert ha valaki életre-halálra szerelmes: az épen nem komoly dolog. Az valami más. Az már több annál, a mit komoly dolognak nevezünk. Ha pedig a szerelem nem életre-halálra szól, hanem csak futó érzelem fellobbanása: az megint nem komoly dolog.

Deáknál, ugy látszik, se az egyik, se a másik eset nem állt elő. Tartalmasabb lélek volt, mintsem felszines érzelem időnkint is uralkodhatott volna rajta. Óriási elméje, nyugodt itélete s vas idegzete pedig megóvta attól, hogy ellenállhatatlan szenvedélyben merüljön el. Egész élete tesz erről tanuságot.

A szerelem érzése lehet oly mély és oly erős, hogy a kit meglep, annak azután egész élete sorsát az dönti el. Abban lesz nagygyá, dicsővé vagy abban hal el. Bizonyos az, élet és történelem egyaránt bizonyitja, hogy ha tiszta és nemes érzületü férfiu, testi és lelki hibáktól menten, kora miveltségének magaslatán, érzésben gazdag lélekkel találkozik nővel, kinek társadalmi állása megengedi, hogy vele gyakran érintkezzék, kiben a testi és lelki épség, az alaki és szellemi báj s minden női tökéletesség egyaránt megvan: benne e nő iránt oly erős vonzalom, oly mély és elszakithatatlan ragaszkodás, oly rajongó egyesülési vágy, tisztelet és imádás fejlődhetik ki, melynek mértékét megtalálni, határait megszabni lehetetlen. Ezt nevezik a költők igazi és végzetes szerelemnek. Ezzel foglalkozik oly nagy előszeretettel a művészet minden ága. Szerencsére nem mindennapi ez érzés s ettől aztán az, a kinek lelkét rabbá tette, megválni soha nem tud.

Deák ily nővel nem találkozott vagy lelkét ez a szenvedély el nem ragadta. Ha elragadta volna: akkor vagy nagyobb, magasabb, dicsőbb sorsot készitett volna magának s az imádott nőnek, mert a nemes nagyravágyás százszoros mértékben kifejlődött volna nála, vagy pedig a házasság örömeibe az imádott nő birtokában végkép elmerül s nemzetünk története mit sem tudna róla. Vagy ha a végzet eltávolitja tőle a nőt: a kétségbeesés utjára téved, lelkéből kiröppennek a nagy eszmék és nagy ideálok s jelentéktelen köznapiságban, talán henye és korcs időtöltésben oszlik szét egész élete. Nemzeti történetünk akkor is szegényebb volna egy nagy alakkal.

Bizonyos, hogy Deák Ferenczben ily végzetes utra vezető érzés nem támadott.

De hát miért nem támadott?

Nem hiszem, hogy lelke képtelen lett volna nagy és mély érzésre. Hanem azt hiszem, agya ellenállhatatlan erővel uralkodott vérmérséklete fölött s még jelleme is az agy vezetése alatt fejlődött ki.

Eszembe jut itt egy adoma.

Egykor Balaton-Füreden az ötvenes években egy társaság vitatkozott. Bezerédy Gyula, később veszprémi alispán, Kovács Kálmán, később igazságügyminiszteri tanácsos, Lendvay József, később királyi táblabiró s mások voltak a társaság tagjai. A fölött vitatkoztak; vajjon ki a derekabb ember? Az-e, a ki megházasodik vagy az, a ki nőtlen marad. Nem tudtak megegyezni s azért az ott nyaraló Deák Ferenczhez küldöttséget küldtek, fölkérni őt, döntse el a kérdést. Deák mosolyogva felelt:

– Ugy látom, nem egészen komoly az önök kérdése. Én is csak akkora komolysággal felelek rá. A becsületes ember megházasodik, az okos ember nem. (Nagy derültség, hosszas éljenzés.)

Ez a vélemény, mint szokták mondani, szellemes. Ezt azonban nem lehet oly véleménynek tekinteni, mely Deák egész lelkét kimeritette volna.

De azt a véleményt se tekinthetjük olyannak, melyről egy másik Deák-adoma tesz tanubizonyságot. Ez pedig csakugyan dévajkodó adoma. Az egykoruak jól tudják, hogy Deák nemcsak a nőkkel való szerelmi viszony s a házasság egyéb kérdéseiben, hanem más s gyakran igen fontos nagy kérdésekben is néha élczczel, néha adomával ütötte el a vitát férfiak közt is, nők közt is.

Egykor 1868-ban, akkor Deák 65 esztendős volt, vita támadt Deák társaságában az Angol Királynő-szálló éttermében a fölött, hogy ő miért nem nősült meg. Szokott társasága volt körülötte, de ott volt gróf Zichy Jenő is esetlegesen. Különböző vélemények nyilvánultak. Természetesen szelid humorral, mert hiszen Deák jelen volt, a ki alig észrevehető mosolylyal némán hallgatta a különben nagy tisztelettel folytatott évődést. Mikor vége volt a vacsorának s ő a megszokott időben visszavonult, az urak mint mindig tették, elkisérték szobája ajtajáig. A szobaajtóban megáll s odafordul gróf Mikeshez.

– No lásd, ha megházasodtam volna, most vén asszony várna rám a szobában s talán a nyoszolyában is. (Hosszantartó derültség.) Hát mi gyönyörüségem lenne nekem ebből? De mi gyönyörüsége lenne ebből neki? (Nagy derültség.)

E nyilatkozatot, ha komolynak tartanók, egyuttal ledérnek kellene tekintenünk. Deák lelkéből pedig egészen hiányzott minden ledérség. A szerelmes ifju pár együtt egymás mellett gyönyörü tünete a természetnek az embervilágban is, a növényvilágban is, a művészetben is. De fenséges tünet egy agg férfi és egy agg nő együtt, a kik igaz, benső, nemes szerelemben töltötték el együtt egész életüket s mikor napjuk leszállóban van, még akkor is gyöngéd szerelemmel tekintenek egymásra, pedig szivük régi lángja már elhamvadt, de a hamvak még mindig melegek. Deák ezt nem ledér vidámsággal fogta fel, sőt ily esetekről ismerősei köréből szivesen beszélgetett. Annak az adomának értelme tehát nem az ő lelkének teljessége.

Kétségtelen, hogy élemedett korában már sohase gondolt arra, hogy megházasodjék. Pulszky Ferenczczel leveleket váltott, a mikor ez mint bujdosó Londonban élt. Egyik levelében Pulszky elmondja családi örömeit, házas élete boldogságát s gyermekei fejlődését s efféle észrevétellel zárja be levelét: bizony a te tágas öledbe is oda illenék vagy hat szép gyerek. Erre Deák a maga édes pajzánságával azt feleli, ha jól emlékszem, csaknem e szavakkal:

– Hogy az én ölembe oda illenék-e hat gyerek: ezt nem tudom, de jobb szeretem, hogy nincs ott.