II. DEÁK FERENCZ EGYÉNISÉGÉRŐL.

(1903. október 17-én a Pester Lloydban.)

Deák Ferencz alkotásait ismerjük. Ismerjük legalább azokat, a melyeket államférfiui alkotásnak szokás nevezni. Ismerjük szónoklati műveit is ugy az 1848 előtti, mint az azóta lefolyt időből 1873-ig, a mikor utolsó parlamenti beszédét mondotta. Ismerjük néhány komoly irodalmi művét is 1836-ból, 1840-ből s 1863-ból. Ezek politikai tartalmu művek, terjedelmes követi jelentések a vármegyéhez s államjogi vitázó iratok. Kivált a legutolsó, melyet dr. Lustkandel bécsi tudós munkája ellen irt. Ismerjük néhány gyönyörü levelét is, melyekben az ifjuság jellemképződéséről, a nőnevelésről, a hazafiságról, a nemzeti nagy irók iránti kötelességeinkről, egyik-másik irodalmi kérdésről ir. Ezek már csaknem a szépirodalom körébe tartozó művek.

Minden életirat és jellemrajz s minden történelmi tanulmány, mely magyar, német, angol és franczia iróktól Deák Ferenczről megjelent, csak e műveket ismerte s dolgozta föl. Egyéniségéről adomáin kivül alig irtak valamit. Még Tóth Lőrincz, Csengery Antal és Pulszky Ferencz is igen keveset.

Innen-onnan 27 éve lesz, hogy meghalt. Kortársai közül már nem él senki. A kik vele együtt születtek, nőttek, vezették a nemzetet s irányitották annak gondolkozását s érzéseit: elhaltak mind. Utolsó volt nagy politikai ellenfele Kossuth Lajos s közel tiz év óta már ő is ott aluszsza örök álmát a Kerepesi-úti temetőben.

Vannak s vagyunk még néhányan későbbi kor szülöttei, az utána következő nemzedékek tagjai, kik személyesen ismertük, kik szemeláttára éltünk és dolgoztunk s kiket egyénisége és nagy szelleme oktatott, intett, vezérlett életének élemedett korában, de a mi táborunk is folyton fogy, emlékezetünk is halványodik s iró is kevés van köztünk, a ki Deák egyéniségének képét hű és tökéletes alakban tudná átadni az utókornak.

Még beszéde, még irodalmi becsü műve, levele, följegyzése is sok van, a mely eddig nem látott napvilágot s a nemzet közkincsévé e miatt nem válhatott.

Megyei beszédeit és alkotásait igen kevéssé ismerjük, pedig 1825-től 1848-ig vármegyéjének egész életműködésében tevékeny, sőt vezető részt vett; a mult század egész első felének eszmeharczait végigküzdötte s a nemzeti ébredés egész korszakán át a függetlenségi harcz lezajlásáig a megyei intézmények átalakitását az ő sima és erős keze irányitotta. Senkinek sem volt ebben nagyobb érdeme, mint neki. Sok éven át Zalavármegye volt a vezér-vármegye s az ő eszméi, az ő intézményei szerint indultak s igazodtak a többiek. Zalában pedig ő állott a dolgok élén.

Azonban én egyéniségének hű rajzában látnék nagy kincset a nemzet számára. S ez a kincs nemcsak előttünk, hanem az összes művelt nemzetek előtt is nagy értékkel birhatna.

Deák Ferencz egyénisége majdnem egyetlen a maga nemében. A világtörténet legalább nem ismer egyetlen alakot se, mely nemesebb, tisztább, egyenletesebb s egész életen át összhangzóbb lett volna, mint az ő alakja.

Voltak hadvezérek, államférfiak, törvényalkotók, országok kormányzói, népek vezetői, a kik nagyobb erővel, talán nagyobb tehetséggel, minden esetre nagyobb sikerrel s fényesebb ragyogással intézték nemzetüknek ügyeit s hatottak egyuttal az emberiség jólétének emelésére. A vallás, a költészet, a művészetek s a tudomány nagy alkotói minden esetre más szerepet töltenek be az emberi nem fejlődésében, mintsem értelme volna annak, hogy köztük és Deák Ferencz közt összehasonlitást tegyünk.

Nem erre gondolok, a mikor egyéniségének kivételességét emlitem.

Deák Ferencz államférfi volt s kizárólag saját fajának államférfia.

Ám a magyar faj kicsiny s világhelyzete s állami léte négyszáz év óta vitás. Az erő, melyet képvisel s mely erkölcsi és természeti alkatából ered, sokkal kisebb, mint a nagyobb fajoké s állami létének torzképződése még ez erőt is gyakran megbénitja. Deák csak ezzel az erővel tudott dolgozni. Hogy külső sikere se oly nagy, se oly ragyogó nem lehetett, mint a nagy nemzetek vezérférfiaié: természetes.

A történelmi nagysághoz a működés sikerének nagysága szükséges. A kettő arányban áll.

De az egyéniség fönségéhez, a jellem tökéletességéhez a sikerek külső nagysága nem szükséges. Sokan ugy vélekednek, noha balul, hogy a kettő talán nem is fér össze. Annyi bizonyos, hogy a történelmi sikerek ragyogó fénye övez sok oly nagy alakot, a kinél az egyéniség nem fönséges s a jellem nagyon is hézagos.

Deák Ferencz egyénisége a tökéletes embert mutatja be előttünk. S hozzáteszem még: és a magyar embert.

Senki se született még se nálunk, se másutt, a ki gyorsabban, biztosabban s szelidebb módon lett volna fajának, sőt faja két nemzedékének önkényt elfogadott s egyetemesen elismert vezére, mint ő.

Senki se született még a korszerü társadalomban, a ki fényes származás és nagy vagyon nélkül s állami intézményekre támaszkodó magas állás s a külső hatalom minden eszköze nélkül békességes időben akkora befolyást gyakorolt volna korára és nemzetére, mint ő.

Rideg és merev monarchikus államszervezetben tökéletes köztársasági jellemmel gyakorlati államférfiuvá változni: lehetséges ez? Arisztokratának születni s növekedni s a középkor születési előjogainak még mindig uralkodó korszakában tökéletes demokrata maradni, de az arisztokrata társadalmat mégis erős kézzel vezetni: lehetséges ez? Pedig a demokrata erkölcs nála nem szerep volt, nem elv, nem meggyőződés, hanem vér, emberi természet és egész élet a közpályára fölléptétől egész haláláig. Igaz, őszinte, mély hódolatot érezni és gyakorolni az uralkodó iránt, de azért titkon, szeliden s minden feltünés nélkül elzárkózni minden fény és minden jogos és tisztes öröm elől, melyet hatalmas uralkodó nyujthat: hát ez lehetséges-e? A régi és ujabb idők történetében van-e erre példa?

A királyi hatalom koldusszegény volt vele szemben, mondja legnagyobb ellenfele, Kossuth. Neki még királya sem adhatott mást, csak egy kézszoritást, mondja a költő. Angol életirója azt jegyzi meg, hogy a világbiró hatalmas angol nemzetnek kétszáz esztendőn át békés alkotmányos életet s a nagy államférfiak egész seregét adta a gondviselés, de Deákhoz hasonló jellemet az angol nemzet nagyjai közt alig találni. Bismarck herczeg a német egység megalkotása után hatalmának és dicsőségének tetőpontjára jutott s épen akkor mondta Szilágyi Dezsőnek egy kiváló porosz államférfi e szavakat:

– Én Bismarckot a század legnagyobb államférfiának s minden idők egyik legnagyobb emberének tartom, de azért az önök Deákját jobban becsülöm.

Ollivier, III. Napoleon egyik utolsó hatalmas minisztere egy nyilvános beszédben, melyet 1869-ben tartott, Deák Ferenczet Washingtonhoz hasonlitotta s államférfiui működését a franczia nemzet államalkotó bajainak megorvoslására követendő példaként tüzte ki.

Volt-e valaha közférfiu – homo publicus – a ki szerényebb lett volna? A ki hiuságtól, hivalkodástól s még a jogos nagyravágyástól is mentesebb lett volna egész életén át, mint Deák Ferencz?

Olliviernek az emlitett alkalommal megküldte arczképét Deák, sajátkezü névaláirásával ellátva. Bertha Sándor, Párisban élő derék hazánkfia s Deák rokona volt a közvetitő. Ennek utján azt irta Olliviernek, hogy a Washingtonhoz való hasonlitást, bármily megtisztelő, el nem fogadhatja, nincs ő neki akkora tehetsége.

Vajjon mi tette hát Deákot arra képessé, hogy a magyar nemzet történetében akkora szerephez jusson? Oly szerephez, mely dicsővé tegye alakját azok előtt is, a kik messziről nézik, ép ugy, mint azok előtt, a kik közelről ismerték?

Bizonyára egyénisége. A jellemnek, a nagy elmének, a meleg szivnek, az önzetlenségnek, a férfias önérzetnek a nemzete jóléte iránti szakadatlan buzgóságnak az a csodálatos egysége és teljessége, melyet együtt ily mértékben talán senkinél se ismerünk.

Egyéniségének ragyogó tisztaságára még államférfiui alkotásának sorsa se vethet árnyékot.

S vajjon miként fejlődött ki ez az egyéniség? E kérdés megérdemli a nemes lelket tanulmányozó nagy munkáját. E kérdésre keresnünk kell az igaz feleletet.

Harminc éves volt, mikor az országgyülésen alakja feltünt. Wesselényivel, Széchenyivel, Kölcseyvel, Nagy Pállal s később Kossuthtal, ama kor héroszaival csakhamar sürü érintkezésbe s benső barátságba jutott. Az ember azt gondolná, hogy ezek társasága lényegesen előmozdította csodás egyéniségének kifejlődését.

Ez nincs igy. A ki ismerte, mindenki megegyez abban a véleményben, hogy az ő egyénisége már készen volt akkor, a mikor e férfiak társaságába jutott, oly tökéletesen, a milyennek a történelem az ő egész életén át bizonyitja.

De az mégis bizonyos, hogy ily egyéniségnek, ily jellemnek megalakulását szükségképen elősegiti az a társaság, a melyben él, a mely környezi s a melynek szive, lelke, szokásai érintik, ingerlik, módositják, edzik az övét. Igy kell lenni. S Deáknak husz évestől harmincz éves koráig valóban nemes társasága volt.

Deák Antal, a komoly és gyakorlati bölcs. Csányi László a vértanu, a gránit szilárdságu jellem. Tarányi József az ő határtalan rokoni és baráti gyöngéd szeretetével. Kisfaludy Sándor a költő az ő rideg ősnemesi magyarságával. Zádor György és Zsoldos Ignácz a régi magyar jog lángelméjü magyarázói. Vörösmarty Mihály, a multnak dicsőségéhez fölszálló nagy költő. Pápay Sámuel, a magyar gondolkozás irodalmi történetének egyik nagy buvára. Berzsenyi Dániel izzó hazafisága s költészetének nagy szenvedélyei.

Ezek közt nőtt fel az ifju Deák. Ezek voltak barátai, ismerősei s ezekkel társalgott, mulatott, ábrándozott s búsult nemzete sorsán fiatal korában.

Közéletünk egyetlen történelmi alakját se környezte a jellemfejlődés ifju éveiben ily gazdag és nemes társaság.

A vármegyében korán foglalt helyet. Még nem volt huszonöt éves, már köztisztviselő lett. Itt az államférfi gyakorlati feladataival, nagy törvényhatóság kormányzásának titkaival s nehézségeivel kellett megismerkednie.

A nagybirtoku köznemes ember abban a korban különben is kénytelen volt a kormányzás és közigazgatás gyakorlatába belejönni saját birtoka kezelésénél is.

Az akkori birtok más volt, mint a mai. Rendesen több határra terjedt ki s egy része minden esetben közbirtokossági közös vagyon volt. Másként kellett kezelni az allodiális, másként az urbéres és másként a közös birtokokat. Másként a belső szolgaszemélyzetet, másként a jobbágyságot s másként a gazdasági személyzetet. A község nagy részben egy szervezet volt a birtokkal s a birtok az igazságszolgáltatással. Az uraság az alkotmány szerint egyuttal igazgatója volt községének s itélőbirája jobbágyainak és szolgáló személyzetének.

Ily korban s a magán- és közélet ily viszonyai közt nőtt fel az ifju s erős elméjének s a haladás eszméivel megtelt szellemének ezer alkalma volt figyelni, okulni, tanulságokat gyüjteni s a jellemet is tisztitani és edzeni.

Az egyéniség alapvonalait, a jellem vázlatát a születés, az öröklött vér s az ősöktől származott testi és lelki alkat adja meg. De az egyéniséget s a jellemet fölépiteni, tartalommal megtölteni, természetadta kinövéseitől megtisztitani s befejezett műremekké alkotni csak az élet képes.

Deák egyénisége befejezett műremek. Egy része se csonka, semmi se hiányzik belőle, minden része arányos s az egész mű egységes. Se a békének se a háborunak viszontagságai nem hagytak nyomot rajta. Semmiféle vihar le nem törhette egyetlen diszitményét se. S közelről is oly tiszta és hatalmas, mint a multnak távolából.

De fölépülésének sok titka még ismeretlen. A kik még életében ismerték, szép feladatuk e titkok feltárása.