Előszó.

Jelen munka eleje (I–VIII) még a mult év folytán láta világot a Pesti Napló „Tárczá“jában, Kemény Zsigmond szerkesztése alatt. Most az egészre rá került a sor, s némely módositással azótai mozgalmakat is beölelve, önállóan jelenik meg.

Halaszthatlan szó ez „a hazai bölcsészet“ ügyében, melynek ugyancsak itt az ideje. Lehetlen volt benne kettőt mellőzni: polemikus hangot és éles czáfot. Mégis az egész irat utoljára engesztelő. Mert többre van becsülve benne a tudomány mint a felek, az élet mint a tan, az ész mint a név. Egyuttal czélja is eléggé méltó; a mennyiben a nemzet szellemi életének multjára, gondolat és eszmevilágára van benne utasitás, s ugy kérve a végeredmény a lehető hazai bölcsészetben.

Ha szabad emlékeztetni az irodalom ismerőit, nem első ízben teszek így. Csakhogy ezelőtt a képzelődés megyéje volt a mező, azaz a költészet; most a gondolkodásé, azaz a bölcsészet. Vajha sükerülne a kisérlet! Akkor nem maradna többé puszta remény vagy szó a bölcsészetnek meghonosulása. Mivelhogy erre az általam kijelölt s javaslott mód és uton kivül semmi kilátás: erős hitem.

És midőn ily határzottan nyilatkozom, ne vetessék másnak mint a meggyőződés hangjának, mert nem hiszem hogy köztünk valaki ez iránt komolyabban elmélkedett volna, mint én.

Sárospatak, marcz. 19. 1857.

Erdélyi János.

A HAZAI
BÖLCSÉSZET
JELENE.