A katonák masiroznak;

Fényes fegyverek ragyognak,

Véres zászlók szakadoznak,

Apró fegyverek ropognak.

A nagy ágyuk könnyen szólnak,

Látom, az népek hogy hullnak;

Fejem felett kard megfordul,

Piros vérem földre csordul.

Nincs itt nekem atyám, anyám,

A ki gondot viselne rám.

Az ur Isten az én dajkám,

Ez visel gondot én reám.

-173-

Magyarország! kedves hazám!

De idegen lettél hozzám.

Sem ebédem, sem vacsorám,

Bánat nélkül nincs egy órám.

Esik eső, fuj a szellő,

Kedves pajtás, fogy az erő.

Jobb mi nekünk masirozni,

Mint a lógerben kinlódni.

Lóger-karó árnyékában

Fekszem a szomoru ágyban,

Köpenyegem a sátorom,

Magam, árnyékában nyugszom.