230.

Isten áldjon meg, édes barátom!

Jó hitvestárssal, szivből kivánom.

A házasságra van kedved, látom.

Azért a rendet tartsd meg, javaslom.

Lába nyomaért vadat ne keress,

Kecskét gyapjáért soha ne fizess,

Üres tarisznyával lovat ne keress.

Nőtlen legénynek ez a rend helyes:

Arany ezüstért czifra ruháért,

Leányt el ne végy koszorujáért,

Inkább szeressed jámborságáért,

Előtted való szép járásáért.

Ne nézz a leány tánczos lábára,

Ne hajolj az ő mézes szavára.

Figyelemmel légy indulatára,

Tanulj szert tenni szive titkára.

Jól lehet ezt még én nem próbáltam,

De jó barátom házánál láttam,

Az asszony dolgát ott megtanultam,

Urához ilyen szavát hallottam.

Mondja urának: egyél, ha hoztál,

Üres konyhára mért házasodtál.

Hogy megkészitsem, mondd meg, mit adtál,

Egyél kenyeret, nincs egyéb annál.

-136-

A szegény férfi nem tud mit tenni,

Szegény létében a vizet veszi,

Száraz kenyerét azzal öntözi,

Az asszony dolgát sirva könyezi.

Koporsójáig gyász dolga annak,

Kinek szemére efélét hánynak,

Ilyen rosz asszonyt kerüld, mint lehet,

Mert ez sok bút hoz fejedre neked.

Régi beszédben igaz közmondás:

Tanulj másoktól, hogy sok bút ne láss.

Az igazmondás nem emberszólás,

De a rosz asszony holtig való gyász.

Azért, barátom, adom tudtodra,

Ezen tanácsom ne vessed hátra:

Magadban járó, ne hágj nagy fára,

Mert visszaesel fejed lágyára.

Mert nehéz dolog az erőtlennek,

Nagy fát levágni a csonka kéznek,

Gazdag lányt venni szegény legénynek,

Nagy fát mozgatni az erőtlennek.

Share on Twitter Share on Facebook