A madár elnyugszik zöld fának ágain,

Vad kecske aluszik kőszikla ormain.

De én nem alhatom,

Éjjel nem nyughatom,

Kedves galambomnak paplanos ágyain.

Hortyogat kedvére róka a lyukában,

Pihen az oroszlán setét barlangjában;

Kell nekem szenvednem,

Vég nélkül epednem,

Heves vármegyének mély árestomában.

Vigan ugrál bárány halmokon, völgyeken,

Csikó tölti kedvét a széles réteken.

Én pedig fejemet,

Elbágyult testemet

Zokogva lehajtom e büdös helyeken.

Más embernek igen sokszor megvirrad még,

Sokakat megvidit kékellő magas ég.

Zöld Marczinak talán

Holnap már utolján

Megvirrad utolszor; ez a nagy szörnyüség!

-149-

Feljön még az nap is arany sugárival,

A hold is feltetszik ezüst fáklyáival.

Nap nappal, hold éjjel

Nekem már nem jő fel;

El vagyok temetve örök éjszakával.

Isten hozzád világ, elhagylak tégedet,

Nem kedvelem többé gyönyörüségedet.

Az akasztófában,

Társaim sorában,

Fogom felejteni csalóka képedet.