Ha gyönyörüségesen

Él valaki ily frisen,

Élek juhász a mezőben.

Legelnek nyájim erdőben,

A hegyek havasiban,

A vizek forrásiban.

Mikor a nap felvirad,

Sugárival felhasad,

Juhaimat kieresztem,

Kivezetem, legeltetem.

Harmatos füvön járok,

Zöld pázsiton sétálok.

Fülemilék zengését,

Gerliczéknek nyögését

Hallgatom, kik vidámitják

Szivemet is megujitják.

Bolond, a ki restelli,

Hallgatni nem kedveli.

Ürgelyukba botomat,

Reá teszem bundámat;

Szűrömet alám teritem,

Testem reá helyeztetem,

Egyet kettőt aluszom,

És jó izűn megnyugszom.

Kuvasz őrzi testemet,

Nem féltem én lelkemet.

Ha aluszom, reám vigyáz,

A nyáj mellett vadra csatáz,

Oh gyönyörü szép élet!

Kit az Isten igy szeret.

Jobb, szeretőm főzése,

Mint urak csemegéje.

Nem cserélnék meg urakkal,

Sem nagy süvegü papokkal,

Asztalát fel nem váltnám,

Azt jobbnak nem tartanám.

Királyok koronáját,

Nem kivánom pálczáját.

Jobb a juhászbotom annál,

Országok birodalmánál.

Már juhaim sétálnak,

Az akolnál ott hálnak.

Az egész nap hévséget

És szörnyü melegséget,

Szenvedek sok árnyékokat,

Hives szeles fuvásokat.

Sétálok dudolgatva,

Vagy sippal sipolgatva.

-164-