Felkel jó hajnalban a szántó álmából,

Felserkenti magát pacsirta szavából,

Könyörög Istennek szives indulatból,

Adja szép áldását földi munkájából.

Elsőben a szántó nézi taligáját,

Igazitja vasát, éles csoroszlyáját,

Elébe ragasztja sikoltós tézsláját,

Ökrei nyakára felteszi igáját.

Azonban jó reggel elkezdi munkáját;

Forgatja szép renddel, rendes barázdáját;

Szólitja ökreit, szőkéjét, barnáját,

Dudolja mellette a szántó nótáját.

Haj villás! haj sudar, csákó, szőke, barna!

Fordulj hamarsággal csára, barázdára.

Vondogáld az igát a gazda hasznára,

Tölthesse meg zsákját szegények javára.

Ha most keseregve barázdába lépünk,

S sirva a földébe buzamagot hintünk,

De vagyon Istenben olyan reménységünk,

Hogy megtelik nekünk gabonával vermünk.

Majd elhozza Isten a kedves aratást,

Látunk földeinken sok nagy keresztrakást.

Énekelve teszszük a kéve-behordást.

Örömmel végezzük a kedves nyomtatást.

-165-

Titeket pediglen a zöld legelőre,

Édes ökreim, a szép kies mezőre

Legeltetlek, ottan szép folyóvizekre

Bömbölve legeltek a ti kedvetekre.