Ha betekintsz a szegedi csárdába,

Ott iszik a szegény legény bujába;

Mig a csárdásné jóféle italt hoz,

Paripáját megköti az ágashoz.

„Isten megáldj!“ szóval iszik egy hajtást,

Poharából megkinálja a pajtást,

Azzal félre vágja kerek kalapját,

Eldalolja Barna Bandi nótáját.

Tul a Tiszán beborult az ég alja,

Barna Bandi szeretőjét fájlalja.

Ágas bogas terebély tölgy aljában,

Ott kesereg Barna Bandi bujában.

Barna Bandi, ne keseregj babádon,

Hisz a lepke sem áll meg egy virágon;

Bár kedves volt a szép barna, felejtsd őt,

Ád az Isten neked még más szeretőt.

Nem szól szegény, magába fojtja buját,

Köny áztatja két fekete pilláját.

S egyet iszik, felül paripájára,

Elvágtat el, messze, be a pusztába.

-201-