KALMÁR ÉS TENGERÉSZ.

Dráma 4 felvonásban. Irta Czakó Zsigmond. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1853 február 25-én.

Nem nekünk jut először eszünkbe: mivé lesz a magyar szinészet, ha jeleseink lassan-lassan kidőlnek. Csodálatos! A legmostohább korszakban, midőn legjobb szinészeink ötvenkét megye vándorai valának s a szinpad csak a festett falak varázserejével rendelkezett, csapatonként állottak elő a nagy tehetségek, mig most, a nem épen a kedvezőtlen körülmények között, alig látunk egy-kettőt, a kik némi reményekre jogosithatnának. Honnan van ez? oly kérdés, melyet feszegetni csak német bölcsész tudhatna, mert neki van tehetsége és türelme oly dolgokról elmélkedni, mikről nem szükség s eredményre jutni ott is, a hol eredményt elérni nehéz. Utoljára is abban kell megnyugodnunk, mit a hires Monte-Christo az élet titkának nevezett: «Várjunk és reméljünk.» Mi még bátrak vagyunk hozzá tenni: reméljünk és csalódjunk és ujra reméljünk. Tapasztalásból szólunk, épen mint a hires Monte-Christo.

Hervei Ida kisasszony először lépett föl nagyobb szerepben (Bilsenné): tehát öreg nő szerepében ifju leány. Ez már magában igen méltánylandó valami s mi a legjobb véleménynyel léptünk a szinházba. Igaz, nem épen nagy figyelemmel néztük végig a szinművet, mert akaratlan a multba tévedt gondolatunk, midőn az ifju költő e darabjával első diadalát ünnepelte s kora halála eszünkbe juttatja azt, hogy azóta drámairodalmunk is a szinészet sorsában osztozik: itt is várnunk és remélnünk kell, azonban Hervei Ida kisasszony egyetlen szavát sem vesztettük el s hiven kisértük mozdulatait.

Hervei Ida kisasszony jó szinpadi alak, hangja erős és nem kellemetlen, de szavalni, arcz- és tagjátékot kell még tanulnia. A kezdő elfogultságát talán a folytonos gyakorlat legyőzi s nem is ez az, a min mi fönnakadnánk. Kevés jelét láttuk a jellemfölfogásnak és visszaadásnak. Bilsenné vallásos, szigoru, nyers és indulatos öreg nő. Előttünk ifju hölgy állott élénk mozdulatokkal, kinek csak néha jutott eszébe, hogy haja már megőszült. Midőn indulatba jő, s átkozódni látszik, csak annyit jegyzett meg magának: itt föl kell emelnem hangomat és kezemet, de a helyzet lélektani jelleméről nem gondolkozott és szerepét nem tudta egyöntetüvé alakitani. Ez véleményünk ma esti játékáról, de tehetségégéről nem mernénk határozottan szólani. Még nem fog ártani néhány próba, hogy mind ő tisztába jőjön magával, mind a közönség vele. Az igazgatóság, ugy hiszszük, ezután is alkalmat szolgáltat arra, hogy Hervei Ida kisasszony haladását bemutassa s tehetségéről mind jobban meggyőzzön bennünket, annyival is inkább, mert az a szakma, a melyre ő hivatottnak érzi magát, fontos és nincs eléggé képviselve.

A közönség részvéttel volt a föllépő iránt s kihivásokkal bátoritá.