Kursid Basa

Gaskho bey, a tehetetlen óriás, egy éjszakai rohamban a szulióták foglya lett, seregeit széthajtották Janina alól, s Ali basa korlátlan úr lett Epirusban ismét.

Ekkor, mint az égből esett villám, váratlanul, véletlenül jött egy férfi Thessaloniából, kinek nevét nemsokára a félvilág viszhangoztatá és e név volt «Kursid basa».

Szikár, alacsony termetű férfi, arczvonásai nagyon elütnek az ozman faj közönséges jellegétől, vékony arczél, világos szőke szakál és bajusz, kék szemek hajlékony szemöldökkel egészen idegennemű jellemet kölcsönöznek arczának, mely félreismerhetlen nyomait viseli magán az átható észnek s hideg bátorságnak.

Tizezer harczos követte az új vezért Janina alá s az első csatában harminczezerre növekedett azok száma. Kleon és Ypsilanti seregei megverettek, s Gaskho bey szétszórt csapatai összegyűltek a győzelmes vezér körül.

Ez időben, míg Ali basa Janinát védte, az alatt a görög fölkelők Arta várát ostromolták, melyet Szalikh basa védett kisded csapatjával.

Kursid előde, Gaskho bey, azt a hibát követte el, hogy egyszerre Janinát is ostromolá s Artát is fel akarta szabadítni; így mind a két helyen megverték. Az új vezér más tervvel jött elő. Tudta ő jól, hogy egy fej sem olyan magas az egész görög lázadásban, mint Ali Tepelentié, s ott hagyva Szalikh basát, minden erejével Janina felé fordult.

Férfi támadt ellened, Ali basa! Olyan vitéz, mint te, olyan ravasz mint te; ha te róka vagy, ő meg kőszáli sas, mely a rókára lecsap, s ha te tigris vagy, ő meg az óriás kigyó, mely körülölel és agyonszorít.

Ali sürgeté Kleont és Artemiszt, hogy siessenek segélyére. Küldöttei nem jöttek vissza a várba. A görög vezérek nem feleltek izenetére. Más talált volna vigasztaló magyarázatot kimaradásuk felől, de Ali jól tudott sejteni. A görögök azt mondák maguk közt: «hagyjuk az öreg fenevadat vermében reszketni, hadd zárják körül, hadd szorítsák meg. Ő kénytelen életre halálra védeni azt az ősz fehér szakálát. Majd ha Arta vára el lesz foglalva, majd ha már a végső lehelletet nyögi a gyűlölt szövetséges, – mert gyűlölték őt, mint jó barátjukat is, – akkor érte megyünk; kiszabadítjuk és engedjük tovább élni.»

Tepelenti jól tudta, hogy ekként beszéltek felőle. Jól tudta, hogy gyűlölik és hogy örömest elhagyják veszni; eddig sem volt a görögöknek egyéb okuk Alival szövetkezni, mint hogy várában roppant kincs, fegyver és hadkészlet volt lerakva, s az ő ősz feje volt az egész lázadás forduló pontja.

Tehát e kincsektől, az erős vártól és az ősz fejtől legyenek megfosztva!

Egy napon az Arta előtt táborzó szulióták azon rémhírt vevék, hogy Kursid basa elfoglalta Lithanizzát és La Guliát, a janinai vár két mellékerősségét s Ali most várába van visszavetve.

Ez megdöbbenté őket; ha Janina elvész, az egész görög fölkelés elveszti költségeinek kútforrását. A kincsek, miket Ali pazar kézzel szórt a görögök közé, egyszerre a szultán kezébe jutnak, s akkor annak egy csapással sikerül Epirust letörni.

Hirtelen Bozzari Márk vezérlete alatt megindult egy görög sereg Arta alól, Janinát felszabadítani. Ali megtudta azt előre. Bozzari kémei keresztül szöktek Kursid táborán Janinába, jelentve Alinak, hogy vezérök rögtön jő az «Öt kút» felé, s Ali számára sereget hoz.

– Nincs arra szükségem, felelt a basa hideg mosolygással. Én három hónapig képes vagyok magamat Janinában bármilyen erő ellen megvédeni. Nagyobb szükség van arra, hogy Artát elfoglaljátok. Azért menjetek vissza és köszöntsétek Bozzari Márkot; ne jőjjön Janina alá, menjen Szalikh basa ellen. Janinában elég Tepelenti maga.

Bozzari megérté a vén oroszlán izenetét: nem akarta ez, hogy Janinába görög sereg vonuljon, inkább maga kivánta védni az utolsó bástyákat. Pedig már nem volt több embere négyszázharmincz albán vitéznél. Az ágyúkhoz ennyi is elég. És ha azoknak egy tizede marad csak, a vörös torony védelmére az is elég; s ha a végső rettentő munkára kerül a sor, oda elég lesz Ali egyedül is.

Ide hordatta Ali minden kincseit, minden fegyvereit, ruháit, a félvilág fejedelmeivel folytatott levelezéseit és ifju hölgyeit. Alant a torony pinczéjében ezer hordó lőpor volt felhalmozva; a hordók egyikéből hosszú kanócz nyúlt fel Tepelenti szobájáig, s két fáklya ott égett mindig mellette.

A kinek Ali feje kell, tessék érte jönni.

Bozzari visszatért Arta alá s nemsokára bevette azt rohammal a görög sereg; az egész várban egy töltésre való lőport nem találtak, a török had csak akkor győzetett le, midőn már utolsó töltényét is kilőtte.

Ali megérté, hogy ismét egy ellenségét látta elhanyatlani: Szalikh basát; még eddig mindazok, kik ellene harczoltak, dühödt gyűlölői valának, személyes ellenségei, irigyei, s keserű gyűlöleténél fogva erős sejtelme volt Tepelentinek, hogy azokat mind maga alá kell gázolnia; de ez a Kursid oly közönyös ember, sem haragjáról, sem ármányairól nem tudni semmit. Ez nem volt soha Ali ellensége, ezt nem volt semmi oka gyűlölni. Mint nyugtalanította e gondolat!

Ali sokszor próbálta azt, hogy midőn valamely ellenségét igen nagyon gyűlölte, s ostrom vagy csata alatt megpillantá őt ágyúlövésnyi távolban, ha akkor ő irányozta neki az ágyút, a kilőtt golyót gyűlölete bűbájos hatalma látszott vezérleni és megtalálta az czélzott emberét ezer lépésnyi távolból is; de Kursid sokszor sétált ott a várfalakhoz közel, az őrök egyik ágyút a másik után sütögették ki rá; még csak közel sem jártak hozzá a golyók.

– Hagyjátok el, mondá Ali, ezt az embert mi nem fogjuk megölhetni.

Mintha egyszerre megbénult volna, elhagyta régi tettereje.

Felszólítá Kursid basát, hogy eszközöljön számára kegyelmet a szultánnál és ő kincseivel s hadaival újra a nagyúr pártjához fog állani és a görögök ellen fordul.

Kursid azt kívánta, hogy adja neki föltételeit irásban, s midőn Tepelenti megtevé ezt, akkor Kursid elküldé ez iratot – nem Stambulba a szultánhoz, hanem Artába a szuliótákhoz, hogy lássák, milyen könnyen elárulná őket Ali.

A görögök utálattal fordultak el Alitól. Ez újabb árulás elcsüggeszté őket diadalaik tetőpontján; látták, hogy Kursid basában hatalmas ellenfelük támadt, ki elég nagylelkű az árulókat nem használni, hanem megvetéssel kiszolgáltatni.

E szellemi fensőbbség biztosítá Kursid harczait. A török vezér elég éles eszű volt nem Alinak, hanem a szuliótáknak nyújtani kibékülő kezet.

Tepelenti hiába várta Janina tornyából a felszabadítására siető segédseregeket; a szulióták megtértek falvaikba s Artemisz titkos örömmel gondolt arra, hogy ugyanazon veres toronyban, melyben Ali az ő vőlegényét lefejezteté, most maga ül kétségbeeséstől környezve, s botor reménynyel várja, hogy a vérig keserített némber segítse őt ki onnan.

Az epirusi lázadás le volt csillapítva Kursid által, s csak egy pont égett még veszedelmes tűzzel az egész tartományban: a büszke Janina.